04
November
2021

Botanikai kalandozások Skandináviában 35. - Schistostega pennata (Hedw.) Web. & Mohr

Hosszú kényszerszünet után idén szeptember közepén sikerült ismét egy kisebb kirándulást tennem a skandináv természetben. Bár ilyenkor a magasabb rendű növények szezonja már lecsengőben van, a nyár végi és ősz eleji esőknek köszönhetően a mohák, zuzmók és gombák világa rengeteg felfedeznivalót kínál. Ezúttal, többek között, egy igen érdekes és egyedülálló mohával, a Schistostega pennatával kerültem közelebbi ismeretségbe Svédország délnyugati partvidékén. Különlegességét jelzi, hogy a köznyelv is számos nevet adott neki, ami kevés mohafaj esetében fordul elő. Németül Teufelsgold, svédül drakguldsmossa, angolul Goblin Gold - az ördög, a sárkány, illetve a koboldok aranya - névvel illették. Ennek oka, hogy a moha protonemája rejtett kincset sejtetve, smaragdzöld fénnyel világít a sziklahasadékokban és egyéb sötét lyukakban, de érte nyúlva és a napfényre hozva csak egy marék földet látunk a kezünkben.



A Schistostega pennata olyan sötét, eldugott helyeken nő, ahol más növények a fény hiánya miatt nehezen vagy egyáltalán nem képesek boldogulni. Magas páratartalmú levegőben, de szárazon, az esőtől védve érzi jól magát. Jellemzően sziklahasadékokban, barlangokban és különböző üregekben, például kidőlt fák gyökerei közt vagy állatok földbe vájt odvaiban bukkanhatunk rá. Ember alkotta élőhelyeken, pincékben vagy elhagyott, földes padlójú kunyhókban is megtelepedhet. Az északi féltekén nagy területen elterjedt, ugyanakkor sehol sem különösebben gyakori. Hazánkból nem került elő, de ki tudja, nem bújik-e meg valahol egy földalatti szőlőspince rejtett sarkában, vagy egy barlang alig hozzáférhető zugában?



Annak az oka, hogy a Schistostega pennata ilyen jól alkalmazkodott a fényszegény életmódhoz, a protonema felszínén lévő lencse alakú sejtekben keresendő, melyek a legkisebb mennyiségű fényt is összegyűjtik, és a sejt aljában elhelyezkedő kloroplasztiszokra fókuszálják. A zöld hullámhosszú fény azonban visszaverődik róluk, ez okozza a smaragdzöld ragyogást. A protonemák nagy telepeket képezhetnek, a maximum 1-1,5 cm-es, madártollra emlékeztető formájú gametofitonok azonban csak ott bújnak elő, ahol ehhez elegendő, némileg több fény áll rendelkezésre. A levelek két sorban, átellenesen állnak, hegyesek és érrel nem rendelkeznek, ami megkülönbözteti a mohát a kissé hasonló Fissidens fajoktól. A tokok elég gyakoriak, hosszú nyelűek, perisztóma nélküliek. A spórák ragadósak, az állatok általi terjesztést segítik elő - ez a tulajdonság kizárólag még a Splachnaceae család tagjaira jellemző.



A növény fotózása nem várt nehézségeket tartogatott. Több sziklahasadékban felfedeztem ugyan a fénylő előtelepeket, melyek már messzebbről jól látszottak, de a hajtásokat nem tudtam megfigyelni, mert a fejem nem fért be a repedésekbe - meg kedvem se nagyon lett volna oda bedugdosni. Így hát a fényképezőgépet nyújtogattam be a réseken, majd különböző lehetetlen pózokban próbáltam az élességállítót vaktában tekergetve találni egy fotózható megjelenésű hajtást, a kihajtható LCD-kijelzőn figyelve az eredményt. Ezután jött a neheze, mivel fény nem volt, az állványt pedig nyilván nem lehetett a lyukba gyömöszölni. Jobb híján a pulóveremet gyűrtem be a résbe, és igazgattam megfelelő alakúra. Erre helyezve a gépet aztán hosszas küszködés következett az élesre állítással, hiszen stabil alátét hiányában a legkisebb mozdulatra is elmozdult az apró téma a fókuszból. Még mielőtt azonban teljesen beállt volna a vállam és a nyakam, sikerült a távkioldóval néhány elfogadható felvételt készíteni. Az egész folyamat tehát lényegében vakon történt, a saját szememmel egyáltalán nem láttam, amit fényképeztem.

A Schistostega pennata a Schistostegaceae család egyetlen genusának egyetlen faja. A nemzetségnév jelentése “hasadt tető”, és valószínűleg egy téves megfigyelésen alapul, miszerint a tok fedője felhasad. A “pennata” tollszerűt jelent. Érdekességként említhető még, hogy a protonémát, mivel gyakran hajtások nélkül fordul elő, először algaként írták le Catopridium smaragdinum néven, és csak később jöttek rá, hogy a világító sejtek és a moha összetartoznak.

1 Komment Szerző: brentakurdvium 04.11.2021. 11:27
04
Február
2021

Botanikai kalandozások Skandináviában 34. - Sorbus aucuparia L.

Kissé rendhagyó bejegyzés következik így télvíz idején, a következő szezonra várva. Ezt a növényt ugyanis valószínűleg mindenki ismeri, aki kicsit is érdeklődik a természet iránt. A madárberkenye (Sorbus aucuparia) Skandinávia leggyakoribb fái közé tartozik, és a tengerpartoktól a Skandináv-hegységig mindenfelé előfordul. Magyarországon sem számít ritkaságnak a hegyvidékeken, ezen felül parkokban és kertekben is sokfelé belefuthatunk.



A növény részletes leírásást ezúttal feleslegesnek érzem, hiszen azt bárki elolvashatja számtalan nyomtatott vagy internetes forrásból. A madárberkenyét más fajjal összetéveszteni nem könnyű feladat. Előfordul ugyan néhány hasonló hibridogén eredetű, öszetett levelű berkenye, mint a Sorbus meinichii vagy a Sorbus teodori, ezek azonban lokálisak és ritkák, valamint leveleik csúcsi levélkéi "összefolynak", a többinél nagyobbak. A szintén szárnyasan összetett levelű házi berkenye (Sorbus domestica) elterjedési területe nem éri el Skandináviát.



Gyakorisága, feltűnő volta és sokrétű alkalmazása miatt a madárberkenye mindig is fontos növény volt Skandinávia lakói számára. Kemény, szívós fáját kocsitengelytől a szerszámnyélig rengeteg eszköz készítésésre felhasználták, kérgével bőrt cserzettek, lombjával télen az állatokat etették, kesernyés terméséből pedig többek között lekvárt főztek.



A néphit szerint a madárberkenyének varázsereje van. Különös jelentőséggel bír ilyen szempontból az ún. “repülő berkenye”, ami egy másik fa törzsének elágazásában epifita módon kinőtt növényt jelent. Az ebből készült mágikus szerszámok megvédenek a boszorkányságtól, a trolloktól és a villámcsapástól, jótékony hatással vannak a halászszerencsére és a jószág termékenységére, de a lovunk sem fog megbokrosodni az ártó szellemektől, ha egy kis ágat a kantárba tűzünk. Amennyiben kedvünk tartja, farigcsálhatunk belőle kincskereső botot is.



Régen úgy tartották, hogy ha bőven terem a madárberkenye, kemény lesz a tél. Ezt ugyan ma már tudományosan megcáfolták, de azt én is tapasztaltam, hogy bizonyos években kevés a termés a fákon, míg máskor csak úgy roskadoznak. Egy ilyen bőséges esztendőben, mikor november elején mindenütt tenyérnyi vöröslő csomókban lógtak a fákról az érett berkenyék, a madárfotózás hobbijának hódoló kollégám azzal fogadott, hogy jeles eseménynek lehetünk tanúi a napokban, mivel éppen “tallbit” invázió zajlik a környéken. Nagyokat hümmögtem, hogy persze, ez igazán remek, aztán gyorsan kigugliztam, hogy miről van szó. Röviden arról, hogy a nagy piróknak nevezett, általam korábban teljesen ismeretlen északi madárritkaság, aminek történetesen a berkenye a kedvenc csemegéje, seregesen ellepte Dél-Svédországot. Szerencsésen sikerült is lefotóznom egy példányt alig pár száz méterre a munkahelyemtől, amint egy lakóövezet közepén egy berkenyefán lakmározott, a legkevésbé sem zavartatva magát a fényképezéstől. A nagy pirók mellett számos más madárfaj számára a túlélést jelentheti a kemény északi télben a berkenye termése, mint például a csonttollú vagy a süvöltő, de a Skandináviában közönséges fenyőrigó is előszeretettel fogyasztja. Érdekes, hogy míg a rigók és a csonttollúak a gyümölcs húsára pályáznak, és a magok akadálytalanul haladnak át az emésztőrendszerükön, elősegítve a növény terjedését, addig a nagy pirókot és a süvöltőt kizárólag a magok érdeklik, és igyekeznek megszabadulni az azt körülvevő hústól.



A növény tudományos neve Linnétól származik, a latin avis (madár) és capere (fogni) szavakból, és arra utal, hogy régen előszeretettel használták a madárberkenye termését csaléteknek madárfogó csapdákban.

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 04.02.2021. 23:14
05
November
2020

Botanikai kalandozások Skandináviában 33. - Diplazium sibiricum (Turcz. ex G. Kuntze) Sa. Kurata

November felé járva a virágos növények túlnyomó többsége már beadta a derekát a közeledő télnek, így a terepre áhítozó növénybarátoknak könnyebben fordul a figyelme olyan kevésbé felkapott növénycsoportok irányába, mint például a páfrányok. Eddig a blogban közülük csak a Woodsia alpinát sikerült ismertetnem, de most néhány korábbi norvégiai fotó előhalászása kapcsán kedvet kaptam a Diplazium sibiricum bemutatásához.



Ez az növény a Skandináv-félszigeten igencsak ritka, néhány ismert előfordulása sok száz kilométerre esik egymástól. A norvég szakirodalomban “huldreplante” névvel illetik azokat a ritka fajokat, amelyek erősen keleti kötődésűek, és kis számú, sokszor egymástól nagy távolságra fekvő, izolált lelőhelyük van Norvégiában. Tipikusan ilyen növények még a Clematis alpina subsp. sibirica és a Cystopteris sudetica, utóbbi megjelenése a dél-norvégiai Gudbrandsdalenben - egy sajátos klímájú, jellegzetes huldreplante előfordulási helyen - a norvég növényföldrajz egyik legnagyobb rejtélye. Ebben a hatalmas völgyben vannak növényünk norvég állományai is. Svédországban két populációja ismert Kvikjokk közelében a Lappföldön, egy pedig Jämtlandban, az ország középső részén. Valamennyit az elmúlt évtizedekben fedezték fel. Finnország keleti felén aztán gyakoribbá válik, fő elterjedési területe pedig Oroszország északi része, egészen a Csendes-óceánig.



A Diplazium sibiricum elágazó, kúszó gyöktörzzsel rendelkezik, melyből egyesével hajtanak ki a viszonylag nagy termetű levelek. A levélnyél körülbelül olyan hosszú, mint a levéllemez, alapjánál sötét színű, elszórtan sötétbarna pikkelyszőrökkel borított. A levéllemez lágy, nem áttelelő, széles háromszög alakú, 2-3x szárnyasan összetett. A legalsó levélszárnyak a nála jóval kisebb méretű buglyospáfrányhoz (Phegopteris connectilis) hasonlóan hátrafelé és felfelé állnak. A szóruszok és a fátyolka hosszúkás. Korábban Athyrium crenatum névvel is illették, ennek a rokon nemzetségnek az európai tagjai (a nálunk is honos A. filix-femina és a magashegységekben elterjedt A. distentifolium) többek között abban különböznek tőle, hogy leveleik tölcsérszerű rozettában állnak.



A Diplazium hatalmas nemzetség, körülbelül négyszáz fajjal, melyek többsége a trópusokon érzi otthon magát. Európában még egy képviselőjük található meg, a Diplazium caudatum. Ez a faj Makaronézia szigetcsoportjain, valamint néhány apró, sérülékeny populációval Délnyugat-Spanyolországban, Cádiz környékén fordul elő. A nemzetség leghíresebb tagja minden bizonnyal a Délkelet-Ázsiában honos, ehető Diplazium esculentum. Friss hajtásait előszerettel fogyasztják a helyiek, és állítólag mindenfelé lehet kapni az ottani piacokon. Étkezési értéke és dekoratív volta miatt Afrikában, Észak-Amerikában és Ausztráliában is termesztik, ahol helyenként kivadult.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 05.11.2020. 22:24
26
Október
2020

Botanikai kalandozások Skandináviában 32. - Cassiope hypnoides (L.) D. Don

A hangafélékről (Ericaceae) az embernek valószínűleg rögtön az északi tájak fenyérei, lápokkal szabdalt fenyvesei, zord hegyvidékei és végtelen tundrái jutnak az eszébe. Bár ez az asszociáció nem teljesen fedi a valóságot, hiszen például a névadó Erica nemzetség fajainak nagyobbik része a Flora Europaea szerint a Földközi-tenger környékén érzi otthon magát (világviszonylatban pedig Dél-Afrikában), azért a család számos képviselője Európában kizárólag vagy főként Skandináviában fordul elő. A Cassiope hypnoides a kontinensen csak a Skandináv-hegységben lelhető fel, emellett megtalálható még Izland szigetén, valamint Európán kívül Észak-Amerika, Grönland és Szibéria arktikus területein.



Igen apró, 2-5 cm magas örökzöld rácscserje, mely sűrűn elágazó, heverő hajtásaival mohaszerű párnát képez. Levelei szórt állásúak, keskenyek, hegyesek és puhák. A virágok a felálló hajtáscsúcsokon magányosan nyílnak. A kocsány és az öttagú csésze pirosas színű. A fehér színű, néha pirosan futtatott párta harang alakú, a közepéig bevágott cimpákkal. A termés felálló, gömbölyű tok. Európában egyetlen közeli rokona él a Skandináv-hegyvidék északi részén, a Cassiope tetragona, mely minden tekintetben nagyobb, keresztben átellenes levelei négy szabályos sort alkotnak, virágkocsányai pedig a levelek hónaljából indulnak ki.



A Cassiope hypnoides mészkerülő, elsősorban patakok mentén, nedvesebb sziklákon bukkanhatunk rá, vagy olyan helyeken, ahol sokáig megmarad a hó. Gyakran látható Salix herbacea, Carex bigelowii és Silene acaulis társaságában.



A Cassiope nemzetségnév a görög mitológiából származik, és Kassziopeia etióp királynéra utal. A hölgy annak az Andromédának az anyja volt, akinek a története már a tőzegrozmaringnál előkerült. A “hypnoides” a növény vegetatív hajtásainak mohával (Hypnum) való hasonlatosságát jelzi. Morfológiai és molekuláris bizonyítékok alapján a fajt külön nemzetségbe is sorolják Harrimanella hypnoides néven, az általam olvasott svéd források azonban valamiért nem vették át ezt a nevet. Ha pedig már nevekről van szó, akkor azt sem hallgathatom el, hogy a Természetkalauz sorozat cserjékről szóló kötetében növényünk mohaképű pikkelyfenyérként szerepel. Kérdés, hogy a névadás óta vajon hányan ejtették ki ezt a szép elnevezést a szájukon - a “pikkelyfenyér” szóra a Google keresője mindenesetre sokat sejtetően egyetlen találatot sem ad.

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 26.10.2020. 18:09
25
Július
2020

Kerti érdekességek 15. - Schizophragma hydrangeoides Siebold & Zucc.

Számomra talán az egyik legszebb és érdekesebb kúszó liánok, melyek egyszerűen csak szépek és különlegesek, talán a szépség ezen formáit a növényszerető embernek nem is hiszem, hogy szükséges magyaráznom.


S. hydrangeoides 'Iwa Garami'

A Schizophragma nemzetség a hortenziafélék családjába tartozik, megközelítőleg 10 fajt foglal magába, melyek elterjedése Kelet-Ázsia vidékeire tehetők. A nemzetség minden tagja szárain fejlődő léggyökereivel fák törzsére fut fel, vagy éppenséggel sziklafalakra fel, netalán lefelé onnan.

A fentebbi faj elterjedése Japán és Korea erdeire tehető, ahol a ma már Magyarországon is többfelé elérhető kúszó hortenziával (Hydrangea anomala subsp. petiolaris) gyakran társul, megkülönböztetésükre a bogernyős virágzatok peremén elhelyezkedő steril virágok csészeleveleinek módosulatából kifejlődő, egy darab krémszínű murvalevél szolgál, melyek a virágzatok peremét körben szegélyezik. Ezen murvaleveleket a szél apró zászlóként mozgatja, mely figyelemre inti, betereli az arra keringő beporzó rovarokat a virágzat középső, termékeny virágai felé. Apró, gömbölyded tokterméseiben nagyszámú, mégapróbb szárnyas mag fejlődik. Mindezek mellett lombhullató növényről van szó, levelei oválisak, levélélei fogazottak.

Kerti körülmények közt a kúszó hortenziával megegyező igényei vannak, árnyékban, félárnyékban, esetleg tövének nedvesen tartása mellett, vastag lelvélmulcs takarással napon is nevelhető. Legszebben idős, nem foszlós kérgű fatörzsön, tölgyön, kőrisen mutat jól, de akár házfalra, kerítésre is fel lehet futtatni. Mindenképpen érdemes türelmesnek lenni vele, hiszen 1-2 év szükségeltetik ahhoz, hogy jól begyökeresedjen. Kertészeti szelektált változatai is elérhetők, 'Roseum', 'Moonlight' és 'Iwa-Garami' néven.



S. integrifolium Great Dixterben

Nem tudom megállni, hogy ne méltassam a Schizopharagma integrifolium szépségét, mint szintén igen dekoratív és érdekes rokont. Talán nem annyira téltűrő mint a S. hydrangeoides, ugyanakkor védettebb zugokban, kicsit nedvesebb mikroklímát teremtve talán van lehetőség sikeres kultivációjára.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 12:48
25
Július
2020

Kerti érdekességek 14. - Spigelia marilandica L.

A Spigelia-k a Loganiaceae család képviselői, megközelítőleg 60 fajuk ismert Észak és Dél-Amerikából.



A fentebbi faj az USA déli-keleti államaiban fordul elő, humuszban gazdag, nedves talajú erdőkben, patakok mentén, szurdokokban. Egyes források szerint Floridában kitett mészkövön is találtak már belőle példányokat.

Termetét tekintve 40-60 cm magasságot elérő évelő lágyszárú növény. Levelei ép élűek, lándzsásan kihegyesedők. Virágai trombitára emlékeztetnek, élénk vörösek, belül zöldes-sárga színűek.

A növény kalcium-oxalát kristályokat tartalmaz, így a legtöbb legelésző nagyvad elkerüli. Könnyen kultiválható, igen dekoratív, hosszú életű növény. Visszavágás mellett virágait tavasztól őszig hozza.

A nemzetség nevét Adrian van der Spiegel anatómia professzorról kapta, aki 1578-1625 között élt Paduában. A faj nevét Marylandról, az Egyesült Államok egyik állama után kapta.

Komment írása most Szerző: lackomate 06.09.2020. 20:43
25
Július
2020

Kerti érdekességek 13. - Boehmeria platanifolia (Franch. & Sav.) C. H. Wright

A platánlevelű hamsicsalán a nem szúrós csalánfélék egyik igen dekoratív képviselője. Akárhányszor ránézek erre a növényre trópusi hangulat fog el, na nem véletlenül.



A nemzetség az Ó és Új világban is megtalálható, megközelítőleg 65 fajt számlál, kisebb fák, bokrok, félcserjék, évelők.

Az itt bemutatott faj többnyire évelő, de esetenként enyhébb klímán félcserjeként is lehet vele találkozni, kb. 1 méteresre növekszik ideális körülmények között. Levelei, szára sűrűn molyhos. Füzérvirágzatai nem kifejezetten látványosak, ellenben leveleinek textúrája, alakja mindenképpen helyet kér magának a dekoratív kerti növények végtelen sorában.

Természetesen Kína északi és középső tartományaiban 100-1400 m magasságban, míg a déli, dél-nyugati tartományokban 2100-2600 m körül fordul elő. Erdőszéleken, bozótosokban, hegyi patakok mentén. Japánban és Koreában is előfordul. Rostjából kötelet, szöveteket készítenek.

Az itt ábrázolt kerti alakot Cassian Schmidt gyűjtötte Lushanban, így találkozni vele 'Lushan' fajtanév alatt is.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 12:25
25
Július
2020

Kerti érdekességek 12. - Pseudolarix amabilis (J. Nelson) Rehder

Talán az egyik legkedvesebb fenyőfélém, látványával mindig megörvendeztet, tényleg egy aranyos növény.



Ez a lassú növekedésű, de annál érdekesebb fatermetű, lombhullató fenyőfaj nemzetségének egyedüli képviselője. Eredeti élőhelyein akár a 40 méteres magasságot is elérheti, kertkultúrában ennél alacsonyabb példányaival lehet találkozni. Nőivarú tobozai igen érdekesek, tobozpikkelyei kihegyesedők, kemények, a Larix fajokkal ellentétben szétesők. Porzós tobozai egy rügyből csoportokban fejlődnek, érésük folyamán lecsüngőkké válnak. Aranysárga őszi lombszíne igazán látványos, tényleg bearanyozza az őszi napokat.



Kína dél-keleti tartományaiban honos, lombhullató és örökzöld lombú erdők faja, ahol az évi csapadékmennyiség 1500-2000 mm környékén alakul, 100-1000 méteres tengerszint feletti magasságokban, ahol meleg, párás klíma uralkodik nyári szárazság nélküli hónapokkal. Pontos elterjedését nehéz meghatározni, mivel hosszú ideje ültetik értékes fája miatt. Ezt bútornak, hajók és hidak építéséhez használják és bonsaiként is nevelik.



Nyugati kultivációba Robert Fortune révén került 1854-ben. Hazai kertkultúrában nem sok példányát látni, valószínűleg a nyári aszályt és a meszes talajokat nem igazán tolerálja jól, esetleg megfelelő, kicsit hűvösebb, védettebb, párásabb mikroklímán lehetne vele szerencsével járni.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 12:04
25
Július
2020

Kerti érdekességek 11. - Disporum cantoniense (Loureiro) Merrill

A Disporumok a Lilaceae családba tartozó, rövid rizómákkal terjedő évelő lágyszárúak. A nemzetség megközelítőleg 20 fajt foglal magába, DK-Ázsiában fordulnak elő, 14 faj Kínában, ebből 8 endemikus.



A Disporum cantoniense kb. egy méter magasra nő meg. Erdők, cserjések jellegzetes növénye 700-3000 m-ig terjedő tengerszint feletti magasságokban. Kína déli tartományaiban, valamint Buthán, India, Burma, Nepál, Sikkim, Thaiföld, Vietnám területein fordul elő. Virágai május-június táján jelennek meg, igazán szépek, krémfehér, halványsárga, kissé zöldes színűek. Termései fekete bogyók. Levelei igen érdekesek, lándzsásan kihegyesedők, fényes felületűek.



Keményebb teleken valószínűleg a talaj szintjére visszafagy, ugyanakkor enyhébb teleken örökzöld növényként nevelhető. Árnyékos, humuszos talajban jól megél. Kertészeti célra szelektál fajtái is ismertek. A 'Green Giant' termetét tekintve nagyobb, robusztusabb növény, míg a sötétbordó színekben kihajtó 'Night Heron' szintén érdekes, nagyon dekoratív változat. Mindkét szelekció Dan Hinckley szecsuáni gyűjtéseiből származik. Hazai klímán is szinte biztosan megtarthatók.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 11:31
25
Július
2020

Kerti érdekességek 10. - Stachys lavandulifolia Vahl

Alacsony termetű, sarjakkal terjedő félcserje, mely ezüstös leveleivel jól takarja a talajt. Száraz, köves-sziklás talajokon érzi kifejezetten jól magát. Virágai rózsaszínek, virágzatai hosszú szőrökkel borítottak.



A Kukázusban, Örményország, Irán, Irak területén fordul elő.

A hazai száraz klímán felthetőleg jól és könnyen kultiválható fajról van szó. Leveleinek szürkés molyhosságából adódóan az öntözést nem igényli, nem kedveli. A talaj jó vízáteresztő képessége elengedhetetlen sikeres kerti neveléséhez.



A nemzetség megközelítőleg 300 fajt tartalmaz, ebből 39 honos Iránban. Helyi nevén chay-e kouhi, amit a helyiek gyógyteaként fogyasztanak.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 11:13
25
Július
2020

Kerti érdekességek 9. - Telekia speciosissima (L.) Les

Az Észak-Olaszországi Alpok előhegyeinek endemikus növénye. Szűk elterjedése a Como-tótól a Garda-tóig terjed. Itt karakterisztikus faja a mészkő-dolomit sziklafalak repedéseiben élő vegetációnak, 1000-1900 m tengerszint feletti magasságban találkozhatunk vele.



Alacsony, 25-30 cm magas évelő lágyszárú növény, melynek élénk sárga fészkes virágai igen dekoratívak. Levelei, szára erősen szőrősek, a levelek vállai szárölelők.

Ezzel, a számomra is teljesen ismeretlen növénnyel egyik kerti sétám alkalmával ismerkedtem meg nemrégiben, mely teljes virágzásával, érdekes leveleivel ragadták meg a figyelmemet.

Kerti körülmények közt is jól tartható fajról van szó, élőhelyéből kiindulva remek sziklakerti növény, felthetőleg igen könnyen tartható sima sóderben, apróbb betontörmelékben, durva homokban, esetleg ezek keverékében. Hazai kertkultúrában én eddig nem láttam, ami ugyan nem jelentsen semmit. Ha bárkinek is van tapasztalata akármelyik a következőkben sorra kerülő növénnyel saját vagy ismerőse kertjében, botanikus kertben, legyen kedves értesítsen felőle.

Komment írása most Szerző: lackomate 31.07.2020. 19:11
18
Július
2020

Kerti érdekességek 8. - Chloranthus fortunei (A. Gray) Solms

Családjának névadó nemzetsége a Chloranthus-oké. Megközelítőleg 17 fajt számlál, többségében lágyszárú évelők, de esetenként félcserjéket is találni köztük. Elterjedésük a mérsékelt égövű vidékektől lehúzódik egészen a trópusi Ázsiába. A nemzetség legtöbb faját Kínában találni, ahol összesen 13 faj előfordulásáról tesz említést a Kínai Flóra, ezekből 9 faj endemikus.



A C. fortunei rizómákkal terjedő, lágyszárú évelő, mely Kína déli tartományaiban, cserjés bozótosokban, nedves lejtőkön, mezőkön, útszéleken fordul elő, 200-300 méter tengerszint feletti magasságokban. Természetesen a kínai gyógyászatban alkalmazott gyógynövényként is megjelenik.



Számomra ezidáig teljesen ismeretlen nemzetség, teljesen ismeretlen képvislőjével mindössze néhány hete ismerkedtem meg Hollandiában. Sötétzöld levelei, fehér füzérvirágzatai már messziről felhívják magukra a figyelmet. Árnyékos, kissé nedvesebb, humuszos talajba ültetik. Arról, hogy hazai kertkultúrában a nemzetség akármelyike is meglenne nincs tudomásom, ahogyan arról sincs, hogy mennyire tél és nyártűrő ez a faj a hazai klímánkon. Esetleg cserépben fagymentes helyen jól átteleltethető-e.

Komment írása most Szerző: lackomate 25.07.2020. 09:27
18
Július
2020

Kerti érdeksségek 7. - Vancouveria planipetala Calloni

Néhány éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy a borbolyák családjába lágyszárúak is tartoznak. Aztán Angliában megismerkedtem egy egész sor lágyszárú képviselőjével a családnak, melyek többsége kedvelt dísznövényként jelenik meg kertjeikben.



Vancouveria planipetala

A Vancouveria-val szinte teljesen véletlenül találkoztam. Hyde Hall-ban tea szünetre ballagván a téli borult szürkeségben az egyik ágyás szélén fura, örökzöld levelekre lettem figyelmes. Nem tudtam mire vélni, mivel névtáblája hiányzott, viszont levélzetének textúrája nagyon emlékeztetett a szintén rokon Epimedium-okéra. Gyorsan fel is ütöttem a Berberidaceae-nál az internetet és a könyvtárban is találtam hozzá könyveket, melyek alapján eltudtam indulni. Gyorsan ki is derült, hogy az Észak-Amerika nyugati partvidékén, Kalifornia, Oregon, Washington, British Columbia területén elterjed, erdei talajtakaró növények nemzetségével van dolgom. A nemzetségbe három faj tartozik, elterjedésük a fentebbi államok területére korlátozódik. A Tengerparti mamutfenyők (Sequoia sempervirens) egyik jellegzetes aljnövénye.



Vancouveria chrysantha

Rizómáikkal terjednek és könnyedén nagyobb foltokban letakarják a talajt. Kerti körülmények közt ezen tulajdonságukat ki is használjuk, hiszen a gyomok többsége nem tud versenyezni örökzöld levélzetük árnyékában. Május, június táján hozzák sárga vagy fehér virágzataikat (fajtól függően), melyek a levélzet fölé emelkedve igen aprók, de közelebbről megfigyelve őket, igen kedvesek. A V. planipetala esetében nagyon kellemes, kissé édeskés illatra is emlékszem, ami miatt rendszeresen látogatom növényemet ezen időszakban is. Szintén érdemes megemlékezni arról, hogy a virágzással egyidejűleg kezdenek megjelenni rajtuk új, friss leveleik, amelyek már önmagukban díszítenek.



V. chrysantha levélzete

Sajnálatos módon a hazai kertkultúrában nem igazán találkozni velük, holott szinte bizonyos, hogy jó mikroklímán, némi öntözés mellett jól tartható nemzetségről van szó.

Komment írása most Szerző: lackomate 18.07.2020. 12:38
12
Június
2020

Botanikai kalandozások Skandináviában 31. - Arnica montana L.

A modern mezőgazdaság és állattartás térnyerése Skandináviában is számos állat- és növényfaj fennmaradását veszélyezteti. Ezek egyike az Arnica montana (hegyi árnika), mely korábban általánosan elterjedt volt Svédország déli és középső részein, állományai azonban rohamtempóban csökkenek, és 2010-ben felkerült a svéd Vörös Listára. Élőhelyei, a kaszálók és legelők megszűnnek, termőhelyei becserjésednek.



Az Arnica montana 20-50 cm magas növény, alsó levelei tőlevélrózsát képeznek, felső levelei átellenes állásúak, ami jól megkülönbözteti a hasonló, többnyire szórt levélállású fészkesvirágzatú rokonaitól. A szár mirigyes, rajta a csúcsi virágzat mellett a szárlevelek hónaljából még kettő-négy virágzat fejlődhet. A virágzatok sötétsárgák, nagyok, 5-8 cm szélesek. A termés halványsárga szőrű kaszat.



Az Arnica montana kizárólag Európában fordul elő. Az Alpok és a Kárpátok mészszegény hegyi rétjein helyenként még gyakori. A subsp. atlantica nevű alfaj Dél-Franciaországban és az Ibériai-félszigeten honos. Magyarországon a Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben és a Vendvidéken fordult elő, de mára valamennyi helyen kipusztult. Visszatelepítésére a Kőszegi-hegységben folynak kísérletek. A nemzetségnek Skandináviában (és egyben Európában) még két tagja fordul elő. Az Arnica angustifolia a lappföldi hegyvidékek növénye, mely a Spitzbergákon, Grönlandon és Észak-Amerikában is megtalálható, kisebb termetű, mirigyszőrei nincsenek, levelei keskenyebbek, fészkei magányosak. A harmadik faj az Észak-Amerikából behurcolt, igen ritka Arnica chamissonis.



Régóta ismert gyógynövény, és mint ilyent, minden létező nyavalyára használták több-kevesebb sikerrel. Linné leírja a Flora Lapponicában, hogy dohány híján a smålandi parasztok elszívták a pipájukban. Árnikakivonatot tartalmazó krémet ma is lehet kapni rándulások, izomhúzódások, felületes sérülések és hasonló ártalmak külsőleges kezelésére. Belsőleges használata ma már nem ajánlott.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 12.06.2020. 23:33
23
Április
2020

Kerti érdekességek 6. - Asarum caudatum Lindl.

Az Európában honos kereklevelű kapotnyak (Asarum europaeum) rokona ez az É-Amerikában honos hegyeslevelű kapotnyak (Asarum caudatum). Talán helyesebb magyar név lett volna a "hegyescimpájú" kapotnyak, mivel a levelei széles szív alakúak és nem különösebben hegyesek, a virágok cimpái viszont annál inkább: több cm hosszú szálban végződnek. Egyébként a latin fajnév is erre utal.



A kapotnyak a farkasalmafélékhez (Aristolochiaceae) tartozik, régebben 85 fajukat tartották nyilván, de az utóbbi időkben egyes fajokat más nemzetségbe soroltak, így jelenleg állítólag csak 17 faj tartozik szigorún véve az Asarumokhoz, ezek É-Amerika, Ázsia, Európa üde talajú árnyas erdeiben élnek. Az Asarum caudatum-ra ez fokozottan igaz, kissé vízigényesebb a honos kapotnyaknál, így valószínűleg nem fog nálunk inváziós fajjá válni. Nagy levelei könnyen leszáradnak szárazabb körülmények között, de a kúszó gyöktörzséből egy darabig képes újból kihajtani. Kedvező körülmények között viszont terebélyes, szőnyegszerű telepet alkot és a magjai is spontán csíráznak.



A cimpák nyúlványaival együtt meglepően nagy, akár 10 cm-es virágai tavasszal jelennek meg a levelek szintje alatt. A virágokat rendszerint hangyák porozzák be, majd a hangyakaláccsal ellátott magjait is a ők terjesztik.



A honos kapotnyakhoz hasonlóan ez a faj is gyógynövényként volt nyilvántartva, "vad gyömbér"-ként. A növény kúszó gyöktörzséből készítettek szárítmányt, amelynek állítólag kesernyés, gyömbér íze volt. (Egyébként már a levelek megdörzsölésekor is egy sajátos, fűszeres illatot áraszt.) Mostanra azonban viszonylag kevés elszánt fogyasztója maradt, mivel a nálunk honos kapotnyakhoz hasonlóan ez a faj is mérgező, vesekárosító és rákkeltő hatást is tulajdonítanak neki. (Egyes források szerint a hazai kapotnyak gyógyhatása is kimerült abban, hogy olyan durva hasmenést és hányást okozott, amellyel kezelni lehetett pl. a gombamérgezést.)

Komment írása most Szerzőin: Lila Pereszke 23.04.2020. 16:51
Blog Kategorien
Hírcsatorna alkalmazások
A legaktívabb Bloggerek
Legutóbbi kommentek

Látogatók
2 Fórumtag és 15 Vendég online:
Kemény Dió, JuhászAngelika

Fórum statisztikák
A fórumon 16665 topik és 70184 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 147 Felhasználó (27.06.2017. 10:49).