24
Április
2016

Kerti érdekességek 3. - Mukdenia rossii (Oliv.) Koidz.

Senki ne keseredjen el, ha még nem találkozott ezzel a fajjal a hazai kertekben, mert nálunk egyelőre meglehetősen ritkán lehet ráakadni. Annak ellenére, hogy szerintem egy nagyon szép növény és jól alkalmazkodik a hazai viszonyokhoz: némi öntözéssel remekül érzi magát és a teleket is könnyedén átvészeli.

A nemzetség Kínában honos, nevét Senjang városról kapta, melynek mandzsu neve Mukden és Mandzsúria legnagyobb városa. Korábbi nemzetségneve az Aceriphyllum ("juharlevelű") volt, ami a jellegzetes, juharszerű leveleire utal. Fajnevét pedig John Ross skót misszionáriusról kapta, aki ázsiai küldetése során 1889-ben Mukdenben templomot alapított.



A növény magyar neve nem éppen közismert: gyöktörzseskötörő (Priszter: Növényneveink). A név kissé talán erőltetett, bár kétségtelen, hogy a Mukdenia nemzetség a Saxifragaceae - kötörőfűfélék családjának egyik látványos nemzetsége és valóban masszív gyöktörzse van.



A gyöktörzsből kora tavasszal kezdenek előbújni a virágos hajtások, majd később a virágzás során a viszonylag nagy, juharszerű levelek is gyorsan megjelennek. A virágok aprók, krémfehérek, de nagyon látványosak, mert jóval a levelek fölé kinyúló virágzati száron, ívesen széthajló ágacskákon helyezkednek el. A növény felépítése közeli rokonához, a bőrlevélhez (Bergenia) hasonló, de azzal ellentétben, a Mukdenia nem örökzöld, levelei ősszel szépen színeződnek (a 'Karasuba' nevű fajtájának pont a vöröses színeződése adja a fő díszítőértékét).
Dísznövényként előállították már a Mukdenia x Bergenia nemzetség intergenerikus hibridjét is, ami X Mukgenia névre hallgat



A Mukdenia nemzetségnek a M. rossii-n kívül még egy faja van a M. acanthifolia Nakai (bár ezt a The Plant List jelenleg nem tartja érvényes névnek). Ennek a levelei szív alakúak, szélük finoman fűrészes.

Komment írása most Szerzőin: Lila Pereszke 24.04.2016. 17:54
26
Február
2016

Botanikai kalandozások Skandináviában 15. - Elatine hexandra (Lapierre) DC.

A látonyák keresgélését nem tudnám jó szívvel az elsők között ajánlani a könnyű és gyors sikereket hajszolóknak. Jómagam már túl vagyok néhány többórás hiábavaló sárdagasztáson, dzsungelharcon és egy marhacsorda előli menekülésen is (itt északon az országúttól messze fekvő, eldugott tavak és folyószakaszok megközelítése külön izgalmakat rejteget a sokszor sziklás, mocsaras, erdős terepen). Ezek a többnyire igen apró, rövid életű növények meglehetősen kiszámíthatatlanul bukkannak fel belvizes szántókon, folyók és tavak iszapos partján, amennyiben a körülmények kedvezővé válnak számukra, majd hosszú időre nyomtalanul eltűnhetnek, ha a termőhelyi viszonyok kedvezőtlenre fordulnak. Bár Európa nagy részén elterjedtek, sehol sem gyakoriak. Skandináviában négy fajuk fordul elő, melyek közül az E. triandra, E. hydropiper és E. hexandra a Kárpát-medencében is honos. Az E. orthosperma kifejezetten északi elterjedésű, legtöbb lelőhelye Lappföldön van.



Az Elatine hexandra (cseplesz vagy hatporzós látonya) a többi errefelé előforduló rokonához hasonlóan szárazföldi és vízi alakkal rendelkezik, melyek eléggé eltérő habitusúak. A szárazföldi alak kisebb, zömökebb, az iszapon heverve akár félméteres, tömött telepeket alkot. A vízi alak nyúlánkabb, levelei, internódiumai és virágkocsányai hosszabbak, a növény a vízfelszín alatt lebeg. Ez a faj viseli el a legmélyebb vizet, akár méteres mélységben is megtalálható, virágzik és termést hoz, ilyenkor azonban a virágok zártak maradnak és önbeporzással termékenyülnek meg. A szintén háromtagú virágokkal rendelkező E. triandrától viszonylag könnyen elkülöníthető, hiszen míg annak virágai kocsánytalanok és háromporzójúak, addig az E. hexandra virágai kocsánnyal és hat porzóval rendelkeznek.



Latin nevük alapja a görög elatos, melyből a nemzetközi „elasztikus” szó is származik, jelentése nyújtható, hajlítható. Minden bizonnyal a növények kúszó, legyökerező hajtására, esetleg a szárazföldi alakhoz képest megnyúlt vízi formára utal.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 26.02.2016. 21:10
04
Január
2016

Botanikai kalandozások Skandináviában 14. - Anastrophyllum saxicola (Schrad.) R. M. Schust.

A közelünkben, a Vänern-tó délnyugati sarkánál terülnek el a Halleberg és a Hunneberg platóhegyei, melyek leginkább jávorszarvas-állományukról híresek, de emellett számos botanikai érdekességet is rejtegetnek. Bár valóban meglehetősen hasonlítanak a Balaton-felvidék tanúhegyeire, nem kis meglepetéssel olvastam, hogy a terület flóraművében a svéd szerző kiemeli hasonlatosságukat a Badacsonnyal. A hegyek oldalát ugyanis nem túlságosan magas, de legtöbb helyen közel függőleges sziklafal alkotja, míg a platójuk szinte teljesen lapos. Itt azonban már főként az otthoni tájhoz szokott szemnek idegen, tavakkal és lápokkal szabdalt fenyveseket találunk. Annak ellenére, hogy a hegyeken a modern erdőgazdálkodás erőteljesen rajt hagyta a nyomát, számos botanikai értéknek sikerült átmenekülnie a 21. századba. (Szép számmal akadnak azonban olyanok is, melyek nem voltak ilyen szerencsések.)



A sziklafalak lábánál elterülő görgeteg méretes diabáz kőtömbjein helyenként egy dekoratív leveles májmohával, az Anastrophyllum saxicolával találkozhatunk. Ez a ritka arktikus-alpin faj az északi féltekén szélesen elterjedt Észak-Amerikától Grönlandon át Európáig és kelet felé Szibérián keresztül Japánig. Skandináviában bár nem túl gyakori, de nem veszélyeztetett, Közép-Európában viszont már csak izolált előfordulásai vannak a hegyvidékeken.



Körülbelül 3 cm hosszú hajtásai zöldes vagy sárgás-aranybarnás színű foltokat alkotnak a sziklákon. A levelek elállók, haránt irányban ízesülnek a szárral, erősen homorúak és két aszimmetrikus karéjból állnak, melyek közül az elülső valamivel nagyobb. Gemmákat nem fejleszt.



Az Anastrophyllum nemzetség 6 képviselője fordul elő Svédországban, ebből kettő (A. cavifolium és A. sphenoloboides) kizárólag az észak-skandináv hegyvidékek ritkasága. Az A. hellerianum korhadt fán nő, igen apró méretű és hajtásainak csúcsán többnyire vörös gemmákat fejleszt. Svédországban elterjedt, de ritka. Magyarországon az utóbbi időben fedezték fel a Mátrában. A nemzetség Európában leggyakoribb tagja az A. minutum, mely valamivel kisebb méretű, mint az A. saxicola, hajtásain pedig találhatunk gemmákat. Az A. michauxii fenyvesekben, kidőlt fákon vagy nedves sziklákon növő, veszélyeztetettség közeli faj, Magyarországon csak régi, újabban meg nem erősített adatai vannak.

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 04.01.2016. 23:18
20
November
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 13. - Woodsia alpina (Bolton) Gray

A Woodsia alpina (havasi szirtipáfrány) cirkumboreális elterjedésű faj, mely Európában Skandinávián kívül többek között a Brit-szigeteken, a Pireneusokban, az Alpokban és Kárpátokban is előfordul, de a legtöbb helyen ritkának számít. Magyarországon egyetlen mátrai előfordulási helyéről kipusztult. A Skandináv-hegységben nem ritka, nekem azonban szerencsére nem kellett olyan messzire mennem érte, mivel egy elszigetelt kis populációja található tőlünk alig egy órányira észak felé, Dalsland tartományban, a Vänern tótól nyugatra. Néhány példány éldegél itt egy erdei tavacska partján, a vízbe ereszkedő sziklákon megkapaszkodva.



A Woodsia alpina mészkerülő faj, sziklahasadékok, sziklagyepek lakója. Apró termetű, levelei 4-15 cm hosszúak, egyszer szárnyasan összetettek. A legnagyobb elsőrendű levélkéi 1-1,5x hosszabbak a szélességüknél, a levélgerinc és a levélfonák szórtan pelyvaszőrös, lekopaszodó. A közeli rokon Woodsia ilvensis (hegyi szirtipáfrány) jóval gyakoribb, Skandináviában a síkvidéki területeken is mindenfelé előfordul. Valamivel nagyobb termetű, mint hegyvidéki testvére, levélszárnyai hosszúkásabbak, osztottabbak, a levélfonák és a gerinc pedig sűrűn pelyvaszőrös. A nemzetségből Európában előfordul még a Woodsia glabella, valamint az egyes szerzőknél csak ennek alfajaként elkülönített Woodsia pulchella. Ezek az apróságok igazi arktikus-szubarktikus és magashegyi ritkaságok és az előző fajoktól eltérően mészkedvelők.



A nemzetség Joseph Woods (1776-1864) angol építész és amatőr botanikus tiszteletére kapta nevét a skót származású Robert Browntól (1773-1858), aki korának elismert botanikusa volt.

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 20.11.2015. 23:51
06
Szeptember
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 12. - Utricularia minor L.

A rencék a rovaremésztő növények társaságába tartoznak, melyeket Európában öt őshonos nemzetség képvisel. Ebből Skandináviában kettő - az Ibériai-félszigeten élő Drosophyllum és a nálunk is megtalálható Aldrovanda - nem fordul elő, a maradék három nemzetség viszont számos fajjal képviselteti magát. A harmatfüvek (Drosera), a hízókák (Pinguicula) és a rencék (Utricularia) is szélesen elterjedtek Skandináviában, egyes fajaik pedig kifejezetten gyakoriak. Ez a tápanyagszegény, nedves élőhelyek nagy számának köszönhető.



A rencék mindkét féltekén elterjedt, több mint 200 fajának közös jellemzője, hogy apró, tömlőszerű csapdákkal (utriculus) rendelkezik, melyek a növényvilág legkifinomultabb szerkezetei közé tartoznak. A tömlő falának sejtjei vizet pumpálnak ki a tömlő belsejéből, ahol a környezőnél alacsonyabb nyomás alakul ki. Amikor a leendő áldozat megérinti a csapda fedelénél lévő szőröket, a tömlő nyílásának alakja kismértékben megváltozik, és a fedél már nem fog tökéletesen zárni. Kis nyílás keletkezik, mely utat enged a nyomáskülönbség miatt beáramló víznek, ami magával sodorja az áldozatot a tömlő belsejébe. A nyomáskülönbség kiegyenlítődésével a tömlő alakja helyreáll, a fedél pedig záródik. Az egész folyamat teljesen mechanikus, a növény részéről „aktív közreműködést” a víz kipumpálását leszámítva nem igényel (ellentétben például a harmatfüvek levelének ingerület-átvitel hatására létrejövő csukódásával). Az események néhány milliszekundum alatt lezajlanak, szabad szemmel nem is követhetők. A zsákmányt végül a növény a tömlőbe kiválasztott fehérjebontó enzimek segítségével megemészti.



A kis rence (Utricularia minor) Skandinávia nagy részén gyakori. Leveles hajtásai 1-2 cm szélesek, levélcimpái kizárólag a csúcsukon pillásak, az oldalukon nem. Viszonylag ritkán virágzik, virágai aprók, 6-8 mm hosszúak, sarkantyúja rövid, tompa, hátrafelé irányuló. Az alsó ajak kicsiny, lapos torokdudorral rendelkezik, mely nem zárja el a torkot. Közeli rokonával, a lápi rencével (Utricularia bremii) keverhető, mely minden részében valamivel nagyobb, virágának alsó ajka szélesebb, kiterülő. A rencék számos faja ritkán virágzik, vegetatív állapotban pedig a határozás nehézségeket okozhat. Ilyenkor segíthet a tömlő belső oldalán található négytagú szőrök mikroszkópos vizsgálata, melyek alakja bizonyos fajoknál a fajra jellemző.



A hajtáson megfigyelhető a növény áttelelését biztosító turion, avagy téli rügy.

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 06.09.2015. 22:05
17
Július
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 11. - Botrychium matricariifolium (Retz.) A. Braun ex W.D.J. Koch

A holdruták sajátos megjelenésük és ritkaságuk miatt mindig különös érdeklődésre tartottak számot. Ezeknek a kis páfrányoknak a föld feletti része mindössze egyetlen levélből áll, mely egy azonos tagoltságú meddő és egy spórás levélrészre oszlik. Általában apró termetűek és nehezen észrevehetők, de egyes példányaik ugyanazon a populáción belül is nagyon eltérő méretűek lehetnek. Nem ritkán egymás közvetlen közelében nőnek alig pár centiméteres és arasznyinál is jóval nagyobb növények. Bár legtöbb fajuk nagy területen elterjedt, mégis többnyire kifejezetten ritkák. Megtalálásuk mindig különleges élmény.



A nemzetség legtöbb tagja Észak-Amerikában él, itt jelenleg kb. 30 fajt tartanak számon, az új fajok leírása azonban jelenleg is zajlik. Európában a közelmúltig hét, egymástól többnyire jól elkülöníthető faj előfordulása volt ismert, az utóbbi években azonban Izlandon több (részben még leíratlan) taxont fedeztek fel, mint például az észak-amerikai B. minganense vagy a B. simplex var. tenebrosum. Utóbbit 2014-ban Svédországban is megtalálták, bár a biztos azonosítása még várat magára. Úgy tűnik, a közeljövőben sok újdonság várható a területen, és az európai Botrychium fajok száma könnyen akár tíz fölé emelkedhet.



A Botrychium matricariifolium (ágas holdruta) 5-25 cm magasságú, a meddő levélrész kétszeresen szárnyasan tagolt, 2-7 pár elsőrendű szárnnyal. Svédországban jelenleg közel 50 lelőhelye ismert, többnyire az ország déli és középső részén. Meglehetősen különböző jellegű élőhelyeken képes felbukkanni, melyek egy része legeltetett, homokos talajú gyep, ahol általában más Botrychium fajokkal láthatjuk, egy másik jelentős részt pedig déli fekvésű, sziklás, törmelékes aljzatú lomberdők tesznek ki, ahol kevés a konkurrens faj.

A Botrychium görög eredetű szó, a spórás levélrész szőlőfürthöz való hasonlatosságára utal.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 17.07.2015. 22:40
13
Június
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 10. - Saxifraga osloënsis G. Knaben

Bár Skandinávia endemizmusokban kifejezetten szegény terület, azért itt is akad egy-két helyi érdekesség. A Saxifraga osloënsis egy nagyjából Oslo és Göteborg szélessége közötti, 300 km-es sávban fordul elő, keleten a Balti-tengerig terjedve, nyugat felé kissé behatolva Norvégiába, Oslo környékére.

A Saxifraga adscendens és tridactylites állandósult hibridjének tekinthető, tulajdonságaiban a két faj között áll. Kifejezetten mészkedvelő, elsősorban nyílt, napsütötte sziklafelszíneken nő. Egy- vagy kétéves, 5-20 cm magas, mirigyszőrös növény. Tő -és szárlevelei 3-5(-7) fogúak, a többinél nagyobb középső foggal. A szirom fehér, kicsípett, 3x hosszabb a csészénél. A tok hosszúkás, a terméses kocsánynál rövidebb. Kromoszómaszáma a szülőfajokénak a duplája.



A fajt Gunvor Knaben norvég botanikus írta le 1954-ben Oslo környékéról. A hölgy (mert a Gunvor ugye nyilvánvalóan egy női név) a 20. század egyik kiemelkedő skandináv botanikusa volt, és elévülhetetlen érdemeket szerzett például a Skandináv-hegység endemikus mákjainak (Papaver radicatum csoport) rendszerezésében, valamint ő írta le a Pyrola norvegicát.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 13.06.2015. 22:05
24
Április
2015

Kerti érdekességek 2. - Speirantha gardenii (Hook.) Baill.

Ennek az április végén, május elején virágzó érdekes növénynek "hivatalos" magyar neve tudomásom szerint nincsen, de az ismertebb szinonim neve a S. convallarioides (=gyöngyvirágszerű), alapján talán "hamisgyöngyvirágnak", esetleg örökzöld gyöngyvirágnak lehetne hívni, bár az illatos, apró virágai sokkal inkább csillagvirágra (Scilla) emlékeztetnek. A nemzetség monotipikus, egyetlen faja DK-Kínában honos. Korábban a Liliaceae (liliomfélék), jelenleg az Asparagaceae (spárgafélék) családjába tartozik.



A növény alacsony, mindössze 20-25 cm magas, kedvező körülmények között azonban a gyöngyvirához hasonlóan tekintélyes területet be tud borítani. A gyöngyvirághoz hasonló terjedési stratégiáján kívül vélhetően a friss tavaszi leveleinek köszönheti a "convallarioides" nevet, mivel ezek a levelei valóban megtévesztően hasonlóak a gyöngyvirágéhoz.



Őszre azonban a levelek kissé megnyúlnak, a talajra fekszenek és elvesztik fényes világoszöld színűket. Rendszerint még a mi klímánkon is örökzölden telel át, és csak késő tavasszal, a virágzáskor dobálja le a kissé leharcolt téli leveleit és növeszt újakat helyettük.



A "hamisgyöngyvirág" a hazai és az európai kertekben egyelőre nem túl gyakori, inkább csak botanikus kertekben találkozhatunk vele. A gyöngyvirághoz hasonlóan ez a faj is erősen mérgező.

Komment írása most Szerzőin: Lila Pereszke 24.04.2015. 16:55
16
Február
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 9. - Hookeria lucens (Hedw.) Sm.

Itt északon a vegetációs időszak sajnos érezhetően rövidebb, mint otthon. Cserébe a gombák, zuzmók, mohák sokfélesége nyújt némi vigaszt. A Svédországban előforduló mohák száma egy 2006-os fajlista alapján 1037 fajra tehető, ebből 787 lombosmoha és 248 májmoha, a maradék kettő pedig a Magyarországon is előforduló két becősmoha.



Mivel jómagam a mohákhoz kevéssé konyítok, elsősorban a jellegzetesebb, szabad szemmel is felismerhető, mikroszkóp nélkül is többé-kevésbé biztosan határozható fajokkal kezdtem az ismerkedést. Egy ilyen „látványosabb” faj a Hookeria lucens. Elterjedésének súlypontja Európában az atlanti-szubatlanti területekre esik, helyenként nem ritka az Alpokban, előfordul a Kárpátokban, észak felé pedig Skandinávia déli részéig terjed. Magyarországon néhány éve fedezték fel egy kis populációját a Vendvidéken. Svédországban ritka, védett faj. Mivel egyik lelőhelye egy közeli patak mentén elterülő természetvédelmi területen van, gondoltam, megér egy próbát a felkutatása. Bár egy lyukas garast sem adtam volna azért, hogy Hookeriát fogok látni, nem kis meglepetésemre találtam egy tenyérnyi állományt a patak meredek oldalában.



A 2-6 cm hosszú hajtások laposak, világoszöldek, első pillantásra májmoha benyomását keltik. A levélke 4-6 mm hosszú, ér nélküli. Feltűnőek a nagyméretű, szabad szemmel is látható, hatszögletű levélsejtek. Viszonylag gyakoriak az 1-2 cm hosszú nyélen ülő, vízszintes vagy enyhén lecsüngő tokok.

A nemzetség Sir William Jackson Hookerről (1785-1865) kapta a nevét, aki a londoni Royal Botanic Gardens (Kew Gardens) első igazgatója volt.

1 Komment Szerző: brentakurdvium 16.02.2015. 22:46
17
December
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 8. - Epipogium aphyllum Sw.

Az amatőr orchideakedvelők alapvetően két csoportra oszthatók: akik már láttak bajuszvirágot, és akiknek minden vágyuk, hogy egyszer lássanak. Nem véletlenül övezi ilyen nagy tisztelet, sőt szinte misztikus légkör ezt a növényt. Bár nagy területen elterjedt a Brit-szigetektől és a Pireneusoktól egészen Kamcsatkáig és Japánig, mindenütt ritka. Virágzása kiszámíthatatlan, sokszor hosszú évekig nem bukkan fel az adott termőhelyen, majd kedvező körülmények esetén június és október között rövid időre előbújik az avarból, gyors virágzást és termésérlelést követően pedig nyomtalanul eltűnik. (Részletes leírás található a fórumon a növényről ide kattintva.)



Nekem először jól ismert németországi lelőhelyén sikerült megpillantanom néhány évvel ezelőtt (itt készült a felső két fotó). Ez a kis schwarzwaldi erdő azon kevés helyek egyike, ahol csaknem minden évben megbízhatóan előbukkan, ezért a virágzás fő időszakában az „orchidióták” zarándokhelyévé válik. A helyszínen belebotlottunk a természetvédelmi őrbe, aki elmesélte, hogy az utóbbi években ismeretlen okból kifolyólag folyamatosan csökken a növények egyedszáma, és évtizedek óta senki sem látott terméses példányt. Színesen ecsetelte, hogy hajdanában olyanok voltak egyes erdőrészek a virágzás idején, mintha hó borította volna őket. Azért nekünk ezt a megcsappant állományt is elképesztő volt látni.



Idén nyáron találkoztam másodszor bajuszvirággal, egyetlen ismert bohusläni (tartomány Délnyugat-Svédországban) lelőhelyén, ami történetesen itt van a szomszédban (itt készült az alsó fotó). A növény Skandináviában is ritka, Dél-Svédországban csupán néhány előfordulása ismert. A Vänerntől északra aztán egyre gyakrabban fordul elő és egészen szép számú, egyedekben gazdag populációja található Jämtland tartományban. Fennmaradását leginkább a modern erdőgazdálkodás fenyegeti.



Nemrég olvastam egy svéd ismeretterjesztő jellegű folyóiratban, hogy Linné sosem látott bajuszvirágot. Ez szöget ütött a fejembe, és megpróbáltam utánajárni, vajon igaz-e. Linné 1732-ben, Lappländska resa (Lappföldi utazás) című útinaplójában írja, mennyire sajnálja, hogy sosem látta ezt a növényt, ekkor viszont még 46 év hátra van az életéből. Később ő írja le először, 1753-ban a Species plantarumban Satyrium epipogium néven, ennek alapjául azonban Johann Georg Gmelin német természettudós Flora Sibirica című művében szereplő leírás és illusztráció szolgál. Még egy fajsúlyos érv, hogy jóval Linné halála után, 1816-ban Elias Magnus Fries svéd botanikus találta meg a bajuszvirágot elsőként Svédországban. Ma is érvényes tudományos nevét Olof Swartz svéd botanikustól és orchidea-kutatótól kapta.

Úgy látszik, szegény Linné tényleg nem látott Epipogium aphyllumot, de ha valaki esetleg ki tudja egészíteni a fenti történetet, szívesen veszem, ha megírja…

2 Kommente Szerző: brentakurdvium 17.12.2014. 20:04
18
November
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 7. - Mertensia maritima (L.) Gray

A Mertensia maritima igazi hidegkedvelő növény, arktikus súlypontú elterjedéssel. Sajnos ennek következtében nem tartozik a globális felmelegedés nyertesei közé. Svédországban a nyugati partvidéken honos, állományai azonban az elmúlt pár évtizedben drasztikusan csökkentek. Százas nagyságrendű egykori lelőhelyéből mára mindössze tizenöt, folyamatosan fogyatkozó egyedszámú populáció maradt. Hasonló folyamatok figyelhetők meg Dél-Norvégiában és a Brit-szigeteken is, Dániából pedig valószínűleg kipusztult. Norvégia északi részén, Izlandon, valamint Oroszország és Észak-Amerika északi partvidékén helyenként még gyakorinak számít.



Erős szélnek és permetező tengervíznek kitett, köves tengerparti élőhelyeken él, ahol kevés a konkurens faj. (Az élőhelyfotón látható rácsok a legelő jószágok ellen hivatottak védelmet nyújtani.)



Többéves növény, 60 cm-re is megnövő hajtásai a tengerparti köveken kúsznak, melyeket kedvező feltételek esetén akár szőnyegszerűen boríthatnak. A szürkészöld levelek szórt állásúak, vaskosak és húsosak, felszínükön viaszos bevonattal. Végálló fürtben elhelyezkedő, apró, harangszerű virágai először rózsás, majd égszínkék színűek. A termés négy felfújt részterméskéből áll. Kimutatták, hogy a magvak akkor csíráznak jól, ha először sós vízben áznak, majd hosszú hideghatás éri őket.



A Mertensia maritima az érdeslevelűek (Boraginaceae) családjába tartozó Mertensia nemzetség 45 képviselőjének egyetlen európai tagja. A genus neve a német botanikus Karl Franz Mertensnek állít emléket. A Mertensia maritima svéd (és angol) elnevezése „osztrigafűnek” fordítható, ami sós, osztrigára emlékeztető illatára utal.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 18.11.2014. 22:17
30
Szeptember
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 6. - Illecebrum verticillatum L.

Ezzel az apró, egyéves növénnyel főként Nyugat-Európa atlanti területein találkozhatunk, de előfordul Közép-Európa északi részén és a Mediterráneumban is. Elsősorban nyílt, nedves homokfelszínen vagy agyagon érzi otthon magát. Svédországban rendkívül ritka, mindössze néhány alkalmi előfordulása ismert. Mivel az egyik a közelünkben, egy felhagyott homokbányában található, tettem egy próbát a felkutatására. A forrás pontos helymegjelölése ellenére is csak hosszas keresgélés után bukkantam rá egy körülbelül egy négyzetméternyi területen élő állományra. A nedves, mohával benőtt homokon Radiola linoides és pár tő Lycopodiella inundata társaságában nőttek az apróságok, a legnagyobb is alig érte el az 5 centimétert.



Az irodalmi adatok szerint ennél azért nagyobbra is növő, 5-20 cm hosszú, elfekvő vagy felemelkedő szárú növény. Az átellenesen álló levelek hónaljában elhelyezkedő virágoknak jellegzetes fehér, szálkahegyű csészelevelei vannak, melyek a termést a későbbiekben magukba zárják.



Az Illecebrum a szegfűfélék családjába tartozó, monotipikus nemzetség. A genus neve érdekes módon valamilyen vonzó, csábító dolgot jelent. Kíváncsi volnék, mire is célozhatott ezzel a névadó Linné, mivel ez a nem éppen feltűnő növény legfeljebb néhány megszállott botanikus számára lehet csalogató.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 30.09.2014. 21:18
14
Szeptember
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 5. - Hammarbya paludosa (L.) Kuntze

A tőzegorchidea igazi kuriózum az európai orchideák között. Bár Közép-Európa számos országában, így Magyarországon is előfordul, mindenütt nagyon ritka és többnyire kipusztulással fenyegetett. Nincs könnyű dolga annak, aki szeretne találkozni vele - először is a kevés lelőhely nehezen megközelíthető és járható, a növényke apró termetű és nehezen észrevehető, emellett az átlagos földi halandókat többnyire ki is tiltják a civilizált nyugat-európai országokban ezekről a helyekről. Némi joggal, hiszen a tőzegmohás lápok taposásra elég érzékenyek, a lelketlen növénygyűjtők és gátlástalan fotósok számlájára pedig már elég sok minden írható. Bár a Hammarbya paludosa Skandináviában is ritka és fokozatosan fogyatkozik, elsősorban a lelőhelyek lecsapolása és eutrofizációja miatt, azért még számos helyen előfordulnak szép állományai.



Szinte kizárólag dagadólápokban vagy tápanyagszegény tavak parti zónájában, tőzegmoha közt fordul elő. A Hammarbya paludosáról remek, részletes leírás olvasható a fórumon (hála kispistike és cyprea szorgos munkájának). Érdemes megfigyelni a levelek szélén lévő apró sarjhagymácskákat, melyek révén a növény vegetatív szaporodásra képes.



A tőzegorchideát először Linné írta le Ophrys paludosa néven, majd Carl Ernst Otto Kuntze német botanikus áthelyezte a monotipikus Hammarbya nemzetségbe (bár egyesek a kb. 300 fajt számláló Malaxis genusba sorolják). A névadó Hammarby a Linné család nyári rezidenciája volt, mely Uppsala városától 15 km-re délkeletre fekszik, és ma múzeumként működik.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 14.09.2014. 22:46
01
Augusztus
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 4. - Lobelia dortmanna L.

A tóparti, sekély vízből csoportosan előbukkanó, lilás-fehér virágaival a víztükör felett ringadozó Lobelia dortmanna jellegzetes színfoltja a skandináv flórának.

A népes Lobeliaceae családból (melyet egyesek a Campanulaceae család alá sorolnak) Európában mindössze két nemzetség néhány faja honos. A Lobelia genusnak csupán két európai képviselője van. Míg a Lobelia urens savanyú talajú legelők és csarabosok atlanti elterjedésű növénye, addig a Lobelia dortmannával főként Észak-Európa tápanyagszegény tavainak sekély, parti zónájában találkozhatunk.



Azokat az oligotróf tavakban élő növényfajokat, melyek örökzöld, merev, húsos levelekből álló tőlevélrózsát képeznek, közösen „izoetidáknak” is nevezik. Megfelelő élőhelyen sokszor együtt, nagy tömegben fordulnak elő. Rendszertanilag igen heterogén csoport, a korpafüvek közé tartozó, névadó Isoëtes fajok mellett ide sorolható többek között a Littorella uniflora, Subularia aquatica és a Lobelia dortmanna.



A jellegzetes, víz alatti tőlevélrózsából 20-60 cm hosszú szár nyúlik a vízfelszín fölé, melyen július-augusztusban nyílnak a laza, kevésvirágú fürtben elhelyezkedő, látványos virágok. A magok hosszúkás, bókoló toktermésben érnek.



Svéd nevének (notblomster) jelentése „halászhálóvirág”, a növény ugyanis előszeretettel akadt bele a kivetett halászhálóba.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 01.08.2014. 21:31
22
Június
2014

Botanikai kalandozások Skandináviában 3. - Carex arenaria L.

A lakhelyünktől, Trollhättantól nem messze északra található a Vänern tó délnyugati csücske. A Vänern Európa harmadik legnagyobb tava, méretben csak az oroszországi Ladoga-tó és Onyega-tó előzik meg. Felszíne a Balatonénak csaknem tízszerese. Partjainál ma még számos helyen találhatunk gyönyörű, természetes, homokos strandokat, melyeket a fokozatos eltűnés veszélye fenyeget. Egyedi flórájuk számos tekintetben eltér a tengerparti homokdűnék növényvilágától, és olyan érdekességeket rejteget, mint a Lycopodiella inundata, Radiola linoides, Centunculus minimus vagy a Carex arenaria.



A Carex arenaria a nyílt homokfelszínek jellegzetes pionír növénye. Elsősorban Nyugat- és Észak-Európa tengerpartjai mentén találkozhatunk vele, de helyenként mélyen a kontinens belsejében is előfordul. Vaskos gyöktörzse sokszor métereken keresztül nyílegyenesen halad a homokfelszín alatt, és a belőle szabályos távolságonként előbukkanó hajtások érdekes mintázatokat alkotnak a homokon.



A növény 15-40 cm magas, szára háromélű, érdes. A levelek 2-4 mm szélesek, merevek, felállók, körülbelül a szárral azonos hosszúságúak. A virágzatban 5-15 egymáshoz közel elhelyezkedő füzérke található. A felső füzérkék általában csak porzós, a középsők csúcsukon porzós, alsó részükön termős, míg az alsó füzérkék csak termős virágokat tartalmaznak. A tömlő 4-5 mm hosszú, szélesen szárnyas.



Tudományos nevét jellegzetes élőhelye után kapta - az „arena” latinul homokot jelent.

Komment írása most Szerző: brentakurdvium 22.06.2014. 00:32
Blog Kategorien
Hírcsatorna alkalmazások
A legaktívabb Bloggerek
Legutóbbi kommentek

Látogatók
0 Fórumtag és 2 Vendég online

Üdvözöljük a legújabb fórumtagot: Biológiakedvelő
Fórum statisztikák
A fórumon 14515 topik és 61830 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 147 Felhasználó (27.06.2017. 10:49).