14
Július
2018

Botanikai kalandozások Skandináviában 25. - Cinna latifolia (Trevir.) Griseb.

A pázsitfüvek a növényvilág legsikeresebb és legnépesebb képviselői közé tartoznak. Ennek ellenére, minden bizonnyal szerény megjelenésük miatt, az amatőr növénykedvelők jelentős része által méltatlanul mellőzött társaság. Nekem is eltartott jó néhány évig, mire tudomást vettem róla, hogy az orchideák mellett léteznek egyéb, látványos virággal nem rendelkező, zöld színű, nem túlságosan feltűnő, de nem kevésbé érdekes tagjai a flórának. Skandináviában számos fajuk előfordul, mely Európában főként vagy kizárólag itt található meg, ezek közül szeretnék majd többet bemutatni a blogon – amint sikerült őket megtalálni.



Egy szokatlanul forró júliusi hétvégén, egy Oslótól nem messze északra fekvő patakvölgyben bukkantam a Cinna latifolia nagyobb állományára. Ez a cirkumboreális elterjedésű faj Norvégia déli és Svédország középső részén, Finnországban, valamint a balti államokban meglehetősen ritkán fordul elő, míg Oroszországban és Észak-Amerikában sok helyen gyakori, nem veszélyeztetett. Jellemző előhelyei nedves, árnyékos patakvölgyek és szurdokok, ahol főleg a modern erdőgazdálkodás fenyegeti.



A Cinna latifolia laza csomókban nő, elég erőteljes, 60-120 cm magas növény. Jellegzetesek puha, fokozatosan hegyesedő, 1-1,5 cm széles levelei. A buga laza, ágai egy oldalra állók, lecsüngők. A füzérkék aprók, 3-4 mm hosszúak, oldalról összenyomottak, egyvirágúak. A toklászok a hártyás szélű pelyváknál rövidebbek, apró szálkát viselhetnek. A növény édes kumarinszagot áraszt, melyről svéd nevét is kapta (sötgräs = édesfű).



A Cinna nemzetséget Linné írta le, ennek alapjául a Cinna arundinacea szolgált, melyet egyik tanítványa, Pehr Kalm gyűjtött Kanadában (szolgálataiért cserébe Linné el is nevezte róla a Kalmia nemzetséget). A genus egyetlen európai képviselője a Cinna latifolia, három további faj az amerikai kontinensen honos. A Cinna szó a “kinna” régi, görög növénynévből származik, míg a latifolia a jellegzetes, széles levelekre utal.



« Botanikai kalandozások Skandináviában 24. - Glaux maritima L.Botanikai kalandozások Skandináviában 26. - Buxbaumia viridis (Moug. ex Lam... »


További bejegyzések ebben a kategóriában Botanikai Fórum Blog
Több információ "Botanikai kalandozások Skandináviában 25. - Cinna latifolia (Trevir.) Griseb."
Hírcsatorna alkalmazások





Látogatók
0 Fórumtag és 2 Vendég online

Üdvözöljük a legújabb fórumtagot: Putz Dávid
Fórum statisztikák
A fórumon 14541 topik és 61925 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 147 Felhasználó (27.06.2017. 10:49).