A túrára végül négy jelentkező akadt, Perszke, Kispistike, Gurgolya és jómagam. Kispistike és Gurgolya időhiány és a nagy melegre tekintettel kora reggel megnéztek egy helyet bíboros és vitézkosbor hibridek ügyében, majd egy lendülettel haza is mentek. Én Veszprémből jöttem, Fehérváron kilenckor a vasútállomásan találkoztam Pereszkével. Kispistikéék addigra nagyjából végeztek is, úgyhogy végül nem futottunk össze. Pedig a mélyhűtőm utolsó szotyós barkóca tartalékával, különböző vadgyümölcsök párlataival, és egy kis svájci büdös sajttal is készültem.

Pereszke kicsit aggódott, hogy majd a három hapsi túl erős túratempót hajt, de így, hogy ketten voltunk, nyilván "ifjúi lendületem" és "karcsú termetem" megnyugtahatta ezügyben. Zseniális módon ÚMF helyett egy befagyasztott üveg vizet hozott, amit, ahogy olvadt és fogyott, mindig újra fölöntöttünk, így mindig volt hideg vizünk.

Négy helyet néztünk meg, egyiket sem igazán alaposan, elsősorban a meleg miatt. Izé, az én útvonalaim elsősorban berkenyékhez, másodsorban orchikhoz és nőszirmokhoz igazodnak, remélem, Perszke nem kapott berkenyemérgezést. A berkenyék egyébként mind ugyancsak kitettek magukért, gyönyörű fényes leveleket növesztettek, és sokan már kinyílt virággal vártak minket.

Az első hely a Nagy-Vásár tető volt. Szépen elvittem Pereszkét a "berkenyedidaktikus" helyekre, vagyis ahol egymás mellett nőnek a fajok. Az egyik helyen barkóca, S. degenii és S. pseudolatifolia nőnek szinte egymásba (eugenii-kelleri egy pár lépésre), fönn a tetőn pedig inkább az aria csoport fajait (graeca, danubialis, meg legalább két másik) mutattam meg. Az orchik (purpurea, tridentata) nagyon visszafogottan nőttek, de az Iris arenaria mindenütt nagy számban virágzott. Meg-megálltunk a kistermetű rózsák mellett is, a spinosissimán kívül azért inkább csak a vállunkat vonogattuk. Telibe virágozott a henye boroszlán, az erdei szellőrózsa, előfordult sulyoktáska és még nem virágzó ezüstaszott is. Rengeteg volt a korongpár, és még szomorú estikébe is belefutottunk.

Pereszkével kapcsolatban reméltem, hogy tanulok tőle "normál" növényeket, és ez így is volt. Sőt, fényképeztünk olyan dolgokat, amik kelettek a galériába, pl. szagos müge, nyúlkapor, véreslapu - ez utóbbi kettő nekem új volt. Eligazított a kutyatejekkel kapcsolatban is. Megtudtam, hogy az a sárga valami, ami nagy tömegben nő, az a törpezanót, és az is egy problémás csoport.

Lefele ment egy árnyékos árokhoz értünk. Az árkok nem tipikus berkenye élőhelyek, egyszer mégis meglepetésemre egy árokban kimondottan sok berkenyét találtam. Solorina aztán megerősített, hogy ő is látott ilyet, és az S. pseudobakonyensis volt - az én esetemben is. Elmondom a történetet Pereszkének, és megjegyzem, hogy ebben az árokban viszont valamiért nincs jelen. Ahogy becsukom a szám, megcsillan egy ezüstös levél a lombkoronában. Odamegyek, hát persze, hogy pseudobakonyensis!

Következő helyünk a Gém hegy volt. Itt egy füves gerincecskére mentünk, ahol minden megvan, ami sziklagyepbe kell, az előző élőhelyhez képest még fanyarka, madárbirs és piros pozdor is - és persze berkenye özön. Innen egy bodzaszagú ujjaskosbor élőhely következett, sajnos, már éppen elvirágoztak. Itt is elmondom a történetet, hogy egyik tavasszal egy barkócát akartam megnézni, hogy virágzik-e, és akkor láttam meg, hogy mi nő a fa alatt. Megmutattam még egy ottani berkenye-paradicsomot is, degenivel, adamii-val, eugenii-kellerivel, és számtalan aria s.l.-val.

Innem átmentük a Vaskapu völgybe. Ez jó évben igazi orchis paradicsom, most inkább csak elvirágzófélben lévő agarak mutatkoztak. Kicsit odébb csepleszmeggyeket fénzképeztünk (galéria). Ugyanúgy, mint tavaly, sok volt a virág, de úgy tűnt, nem kötődött egyik sem. Innen egy bokros-füves oldal következett, ahol az agárkosborok összes színváltozata elő szokott fordulni, de most csak félig elvirágzottakat találtunk. Itt viszont rendesen virágoztak a bíboros kosborok, és bónuszként egy hófehér tarka (sisakos)kosborba is belebotlottunk.

Szándékosan a legvégére hagytam a Pogácsa rétet, mondván, hogy akkor kell odamenni, amikor a nap már egy kicsit laposabban jár, különben megsülünk. Melegnek így is elég meleg volt. Itt pókbangóra számítottam, de csak néhány agarat és egyetlen bimbós vitézkosbort találtunk. A poloskaszagúak sem mutatkoztak.

Megint kiderült, hogy a Vértesben azért megvan minden, ami szokott, de azért nem nő mindig minden kivánságra. Nagyon klassz virágkajtató nap volt. Részben a nagy meleg miatt, részben, mert már van elég képem a legtöbbjükről, nem nagyon fényképeztem. Pár dolgot felraktam a galériába. Ide az elvirágzás határán levő bodzaszagút teszem föl.

Szóval, szeptember elején szerveztem egy vértesi barkócaszedő túrát, végül Solorina jött egyedül. Szedtünk is, meg tanultam is a szokott helyeimen. Pereszke ugyanakkor nagyon sajnálta, hogy nem tudott résztvenni, úgyhogy okt. 23-ikára beprogramoztunk egy póttúrát. Ugyanazokat a helyeket jártuk végig nagyjából, mint Solorinával. Berkenye mellett persze gombát is akartunk szedni, ahogy Pereszke írta, sikerült is. A barkócafáimon már korántsem nyüzsögtek a bogyók, így keveset szedtünk, de sok szép egyéb berkenyét láttunk. Közben megint tanultam "normál" növényeket Pereszkétől, úgy mint élesmosófű, ebfolytó müge, gamandor, stb. A feltett képek sorrendben S. eugeni-kellerii, S. cf. graeca és S. subdanubialis. (Remélem, nem rontottam el.)

Egy szép, tipikus őszi virágba is belebotlottunk. Elég sokan voltak, de odafele elmentünk mellettük, csak visszafele vettük észre őket. Esetleg be lehetne tenni az október topikba.

A Nagy-Vásár hegyen az alkonyatban felkúszó köd igazi horrordíszletet teremtett. Zombik helyett azonban egy jólnevelt szarvascsorda került elő. Az egy csapatban lévő bikák azt jelentették, hogy a bőgésnek, bizony, már régen vége. A köd, a sötét és a kis kompakt gép ellenére várakozáson felül sikerültek a képek.


Végül íme a képek: