Pontosabban elkísérhettem.

Szóval, én egy kicsit késtem, úgyhogy ő addigra bejárta az Uzsa környéki hegyeket. A Viszló völgyében találkoztunk aztán, és megmutatta az ottani S. gayerianákat és bakonyensiseket. Gyönyörűek voltak, és sokan! Sajnos, az idei évnek megfelelően termés csak elvétve mutatkozott, ami, ugye, azért hozzátartozik a berkenyéhez, de sokan voltak, erősek, egészségesek. A gayeriana inkább fa, a bakonyensis inkább cserje megjelenésű.

Íme néhány gayeriana:

Tanultam egy új kifejezést is. Több berkenyefajnál jellemző, hogy a bogyók többsége apró, néhány kiugróan nagy méretű van közöttük. Solorina magyarázata szerint a kicsikben nincs csíraképes mag - ezeket "léhának" nevezte. Nem tudom, mennyire általános botanikai kifejezésről van szó, de szerintem nagyon találó és szellemes.

Ugyancsak a Viszló völgyéből néhány bakonyensis:

Utána átmentünk a Halápra. Ugye, ő az a tanúhegy, akit, szegényt, csontig lefejtettek. Azt akarta Solorina megnézni, hogy ott is jelen van-e a S. bakonyensis, mint a többi környékbeli tanúhegyen. Nos, hát elindultunk fölfele. Első meglepetés akkor ért, amikor rájöttem, hogy a borvidékhez méltatlanul, bizony, a Haláp tele van Otellóval és Izabellával. Egy idős szüretelő pártól útbaigazítást is kértünk. Ennek kapcsán módunkban állt megállapítani, hogy az idei mustok minden képzeletet felülmúlóan savanyúak - de jólesett.

Utána bozóton és kőszóráson keresztül felmásztunk a bánya peremére. Solorina közben talált egy azonosíthatatlan berkenye levelet, ami jó jelnek bizonyult. Mindenesetre a hozzá tartozó fa nem került elő. Némi bóklászás után egy olyan részre értünk, ami úgy-ahhogy a természetes szikla maradékának mutatkozott. Sűrű fiatalos, de legalább törmelékerdőnek megfelelő hársas - és nem akácos - nőtt rajta, mutatóba még bükk is előfordult. Solorina bemutatta nekem az édesgyökerű páfrányt, majd nemsokára végre előkerült az első S. bakonyensis is. Kis keresgélés után kiderült, hogy a fejtés belső peremén bizony, ott sorakoztak, és nem is akármilyenek! Csináltam pár képet, bár fény az nem nagyon volt hozzá.
Belebotlottunk száraz levelekbe, amik mindenképpen valami aria agg.-hoz tartozó berkenyét jeleztek. Voltak levéltelen berkenyeágak is, amik talán lehettek S. ariák (S. danubialisok?), de határozásra teljesen alkalmatlanok voltak.

És akkor ime, következzenek a S. bakonyensis halápi jelenlétét bizonyító képek. Van köztük egy, ami a fejtés folyamatosan málló peremén szabadra került berkenyegyökeret mutat. Micsoda életerő lehet benne...

Van még tovább, de most már megyek aludni. Jójcakát nektek is.