Úgy adódott, hogy múlt héten Pereszke is, meg én is kivettünk egy pár nap szabadságot, növénykajtatás céljára. Szilvásváraddal és füstölt pisztránggal kezdtük, innen autóztunk föl (fúj, kocatúristák!) Olaszkapuhoz, azzal a céllal, hogy a tanösvényt végigjárjuk. Pontosabban útközben megálltunk még a Gerennavár mellett is.

Ennél a pontnál exkuzálnom magam. Isten bizony, nem berkenyetúrát akartam szervezni. Különben is, a száraz nyár után egyáltalán nem számítottam jó berkenyés őszre. Ezzel szemben viszont a Gerennavár tele volt gyönyörű, bogyóktól roskadozó berkenyével. Innen aztán már magyarázkodhattam...

Szóval, itt nő a Sorbus aria sensu stricto, ami Magyarországon kifejezetten ritka. Volt mellette még legalább két másik faj, bennük azonban nem voltam biztos - nagyon más, mint a Vértes. Szégyellem magam, de a sisakvirágokat pl. már alig vettem észre. [Helyesbítés: Solorina is megnézte az anyagot. Amit aria s.s.-nek gondoltam, az inkább buekkensis. Azonosított még javorkae-t, thaiszii-t, és talán sooi-t.]

Az olaszkapui parkolóban Pereszke a hatalmasra nőtt bogáncsokra vetette magát. Kicsit vakartuk a fejünket a szedrek mellett, aztán elindultunk a tanösvényen. Előkerült a szártalan bábakalács, prémes tárnics, csinos tárnicskák, és még sok más dolog. Úgy gondoltam, hogy a töbrök berkenyementesek - tévedtem. A peremükön hatalmas, egészséges berkenyék nőnek, bár még nem tudom, melyik faj.

Innen a Háromkő következett - igazi berkenyeparadicsom. Úgy tűnt, csak egy faj él itt, de nagy tömegben, és biztosan nem a Sorbus aria s.s. Kissé aggódtam, hogy Pereszke ezen a ponton berkenyemérgezést kap. Végül udvariasan azt mondta, hogy tök érdekesek, csak nem tud hozzájuk szólni.

A Tarkő tetején szárazan zörögtek a gyöngyvesszők, de itt találkoztunk a Rosa pendulinával. Megettük a pisztráng maradékát, amíg gyönyörködtünk a kilátásban. Továbbindultunk, a kerítésen át bepillantottunk az Ősbükkösbe, majd a sötétedésben visszaballagtunk a parkolóba.

Szilvásváradon egyébként Pereszke hatalmas dísz-dió fákat szúrt ki. Akkor még nem tudta eldönteni, hogy mandzsu vagy mocsári dió-e, mindenesetre bámulatosak voltak.

Ugyan lett volna még elég meglátogatandó hely a Bükkben, de másnap mégis továbbindultunk a Zemplénbe. Egy kis miskolci konspiratív kerengés után (az üldözök lerázása céljából) el is jutottunk Regécre. Innen fölmentünk a jól ismert Nagyrét felé. Útközben Epipactis maradványokba botlottunk, és néhány közbenső réten is megjelent az ördögharapta fű, a zsoltina, szibériai nőszirom kórója. Sok kornistárnicsra számítottunk, de csak egyetlen egy virágot találtunk. De hát nem szabad telhetetlennek lenni. Ez az út majdnem berkenyementes volt, bár néhány aucuparia magoncba csak bele-belebotlottunk. Kimentünk egy keletre néző sziklára is, a szép kilátás mellett itt nőtt néhány anyányi aucuparia.

A következő cél a Zsidó-rét volt. Odafelé Középhután az út mellett Pereszke Teleki virágokat vett észre. Meg is álltunk megnézni. Csak egy telek előtt és a telken nőttek, így az állomány ültetettnek tűnt, de nagyon szépek voltak.

Az igazi csodának a Zsidó-rét bizonyult. Már az odavezető úton is méterenként meg-megálltunk valamiért. Magán a réten hatalmas tömegben találtuk az összes eddigi növényt, és a kornistárnicsok is kellő számban virágoztak. Ráadásul nyüzsögtek a lepkék a virágokon, néhány lódarázs kódnevű biológiai fegyverrel együtt. Ez volt az a hely, ahonnan Pereszkét nem lehetett volna elrángatni sem. Meg engem sem.

Azért előbb-utóbb csak továbbmentünk, bepillantottunk egy a szlovák határ melletti rétre. Zárásként pedig meglátogattunk egy könnyen megközelíthető sziklát, amin azért néhány berkenyét reméltem. Az odavezető úton Pereszke egy csomó jó növényt talált egy kiszáradt tócsánál (ld. a feladványokat). A sziklában sem kellett csalódnunk. Igaz, kicsit kúszni-mászni kellett - ami alól Pereszke felmentést kért -, de végre sok, szép, nagy, termő Sorbus vajdae került elő. Meg egy kéttenyérnyi májgomba. [Solorina a vajdae-t megerősítette, a mellettük fényképezett, kissé megviselt berkenyére viszont a danubialis tippemmel szemben sooi-t mondott.]

Azt kell hogy mondjam, az ideális őszi növénytúrát sikerült összehozni. Jó volt az idő, minden virágzott, ami virágozhatott, és meg is találtuk őket. Pereszkével meg jól kiegészítettük egymást, én tudtam, hogy hova érdemes menni, ő meg tudta, hogy mit látunk.

(Kicsit frissítettem a leírást.)