Idén augusztusban a "kötelesség" újra Prágába szólított, és persze a munka mellett sikerült berkenyészésre is időt szakítanom. Azt már múltkor is kiderítettem, hogy az egyik kolléga a kánaán közepén, a Cseh karsztban, a Berounka folyó mellett lakik. Szombaton meg is hívott a családjához, és én pedig rábeszéltem egy kis berkenyelátogatásra. Annyit sikerült kideríteni, hogy az endemikus Sorbus eximia (jeřáb krasový) két lelőhelye Kotýz és Koda. Nem kellet sokáig kapacitálni őket, mondták, hogy mindkét hely nagyon klassz, nosza, menjünk!

Először Kotýz került sorra. Ez egy patakvölgy fölötti mészkősziklás perem, tetején gyeppel, és bődületes mennyiségű S. danubialisszal és S. graecával. Ráadásul, Magyarországgal szemben, itt különösen jó év köszöntött a berkenyékre, minden fa dugig volt bogyóval. Gondoltam, az endemikus berkenyét valahol a sziklákon kell megkeresni, de nem: ott voltak a gyep közepén egy kis facsoportban, legalább tíz-tizenöt erős, egészséges fa, szintén tele terméssel. Augusztus ide, augusztus oda, még egy kökörcsin is előkerült.

A Koda nevű helyre, ami egy észak fele a folyóra lefutó völgy, este érkeztünk. A völgy nyugati peremére kellett fölkapaszkodni, itt volt egy ligetes terület, ami dugig volt szebnál szebb S. eximiákkal - az egyszerű berkenyebolond számára, bizony, veszélyes hely, könnyen sokkot kaphat.

Másnap aztán egyedül kerekedtem föl. Most a Cseh középhegység következett, elsőként Konětopy, ahol a S. gemella (jeřáb džbánský) él. Ez már vulkáni vidék, ahol egy puha, fehéres vulkáni kőzetből (riolit?) álló fennsíkba belevágta magát egy patak. Ennek a völgynek a keleti felén van egy éles letörés, ez volt tele megint S. danubialisszal és persze S. gemellával. Ja, és persze a barkóca sem hiányzott, szintén terméssel tele. A S. graeca hiányzott, vagy csak elkerültem.

Innen a Milá nevű hegy fele vettem az irányt. Ez egy kis hegyes, 510 m magas vulkáni kúp, aminek saját berkenye faja van - S. milensis -, a Lepsí testvérek írták le Petr Vít, Karel Boublík és Jan Suda tettestársakkal. A hegyet Bělušice községen keresztül közelítettem meg, ahol egy börtön mellett haladt el az út. A hegyen rengeteg danubialis és graeca nőt. A tetején nagyon szép kis körtéket találtam, ez lenne az árpával érő? A S. milensisek is előkerültek, de már elég késő volt, úgyhogy a fő telepüket nem találtam meg.

Innen nyugat fele, a Litoměřice közelében lévő Knobložka következett, ami a S. albensis (jeřáb labský) locus classicusa, szintén az előbbi szerzőknek köszönhetően Jan Suda helyett Filip Kolář-zsal kiegészülve. Útközben jól eltévedtem, úgyhogy erős szürkületben érkeztem meg. Itt egy meredek, nyugati-északnyugati fekvésű felhagyott szőlőben telepedtek meg a berkenyék, danubialis, torminalis, rengeteg albensis, és még egy szép. öreg domestica (oskeruše) is előkerült. Értékelhető képet már nem tudtam csinálni, így pár nap múlva munka után kiugrottam ide még egyszer, a képek akkor készültek.

Az első napon Kotýz és Koda között átlátogattunk a Berounka balpartjára is. Itt a cseh ikonvár, Karlštejn környékén él egy frissen leírt faj, a Sorbus barrandienica - ismét csak a Lepsí testvérek és Petr Vít a vétkesek. Minthogy a közlemény már a nyomdában van, íme, itt jönnek a képek is.Gyönyörű S. graecá-k és torminalisok is nőttek mellettük.

Folytatódik a végtelen történet. Új év, újra Prága, megint augusztusban. És hát a hét végén mit csinálhatnék, megkeresem az új cseh berkenyefajokat. Van kettő is, Prágától északra a Moldva völgyében él a Tormaria agg.-hoz tartozó Sorbus omissa - ős-anyucika-apucika a S. danubialis és a S. torminalis.

A Moldva (Vltava) itt szép, nem túl magas, vulkanikus eredetű sziklás oldalak közt kanyarog. Sok a nyílt köves rész, akad gyep és fákkal csak gyéren fedett rész. Az eredeti növényzet tölgyes-hársas lenne, de persze itt is lelkesen telepítik a feketefenyőt és a vöröstölgyet. Az erdei fenyő talán részben természetes előfordulású.

Podmoraň falucska vasúti megállójánál tettem le az autót a folyóvölgyben. A peronról indult a meredek oldalban a túristaút fölfele. Alig tettem néhány lépést, kinyílt a gerinc az egyik oldalon, lonc és rengeteg madárberkenye piroslott, és szép, egészséges hangafű nőtt. Beállítottam a GPS-en egy fa koordinátáit, alig léptem újból párat, máris csipogott, hogy megérkeztünk. Kis nézelődés után meg is lett a fa. Félárnyékban nőtt, ehhez képesest elég szépen termett.

Kicsit fölfelé nyíres-madárberkenyés-mohás-kladóniás kőtenger következett, szálanként egy-egy S. omissával, a S. danubialisok is megjelentek. Következett a Stříbrník nevű csúcsocska (311m) szép kilátással, és ipari mennyiségű madárberkenyével. Az információs tábla mellett - mire jó a hulladék - egy színes kupakokból kirakott címer fogadott.

Ebéd, majd elidultam visszafele. Egy kicsit jobban leereszkedtem a meredek oldalba, a kinyíló részeken itt sokkal több berkenyét (S. omissát és S. danubialist) találtam, mint följebb. Csak nehezebb is volt lefényképezni.

Újra autóba vágtam magam, innen irány a Mlada Boleslav melletti Bezděz kettős vulkáni púpja. A nagyobbik tetején egy elég jó álapotú várrom található, ami a cseh iskolások osztálykirándulásainak megkerülhetetlen állomása. Ennek megfelelően ötven fabatkát kértek a parkolásért, és nem is lehetett nagyon közel menni a hegyhez. Mindenesetre itt találták meg a Lepsí testvérek Csehország első aucuparia és aria agg. közti átmeneti faját, amit S. paucának neveztek el. Olyan pauca, hogy tényleg csak pár szál nő belőle.

Fölmentem a várhoz, de be nem mentem, mert ugye, egy seggel... Túl sok volt viszont az ember, úgyhogy itt nem kezdtem el botorkálni, hanem inkább átmentem a kisebb csúcsra. Itt az egyik sziklán kellett volna lennie egy paucának, de nem találtam meg. Danubialis, aucuparia, hanga és kilátás akadt viszont bőven. Lementem a hegy oldalában egy fölhagyott kőfejtőbe - kissé Hegyestű érzésem volt - na, ott előkerültek a fák. A levelik elég nyúzottnak tűntek, termés is csak mutatóba fordult elő. Szép, hosszú ékvállal nagyon kecses benyomást hagynak.

Tervbe volt véve újra Litomněřice környéke, de már elég későre járt, így végül elindultam vissza Prágába. Útközben megálltam Mlada Boleslavban a Tesconál egy kis ellátmányért - iszogatom is szépen a Budweiser tmavý ležákot.

Szóval, ha már munkailag Prágában kellett lennem, kihasználtam a lehetőséget, és megkérdeztem M.-et - aki a cseh Solorina -, hogy nem tudnánk-e esetleg valahol összefutni. Nos, abban egyeztünk meg, hogy hazafelé menet Morvaországban, a Sorbus alnifrons locus classicusánál találkozhatunk, majd továbbmegyünk az osztrákokkal közös Narodní Park Podijí - Nationalpark Thaya - területére. Röviden, a túra várakozáson felül pompásra sikerült.

A Sorbus alnifrons élőhelye a Jíhlava folyó mélyen bevágott völgyében, egy várrom alatti, északi kitettségű szikla, ill, meredek kőtenger. Az autópályán baleset volt, késtem egy kicsit, úgyhogy már az élőhelyen futottunk össze. Jó volt újra találkozni, a Sorbusok meg egyszerűen lenyűgözők voltak. Egészségesek, tele bogyóval, alig lehetett steril hajtást találni. M. egyébként embrionális vizsgálatokhoz bogyókat gyűjtött - rendes, pecsétes engedéllyel, azt mondta, hogy ennek a beszerzése ott nem probléma.

A területen él még S. danubialis, de graeca nem. M. a Morva karsztról érkezett, azt mondta, hogy ott teljesen lepusztultak voltak a Sorbusok, semmit nem tudott gyűjteni, ehhez képest külön öröm volt az alnifrons élőhelye.

A Podyjí Nemzeti Park Csehország legfiatalbb, és talán legkisebb nemzeti parkja. A határsáv fogalma itt is létezett, és ugyanúgy nem csekély védelmet jelentett a természetnek, mint nálunk. A Park tulajdonképpen a Dyje (Thaya) folyócska mélyen bevágott, festői völgye. Ennek egy déli fekvésű sziklája, ill. egy déli fekvésű, meredek lejtősztyepp volt az élőhely, amit megnéztünk. Rákérdeztem, hogy szerinte a lejtősztyepp szőlő volt-e azelőtt, de ő legelőre vagy kaszálóra tippelt (bár elég meredek hozzá). Ezt látszott alátámasztani a nem kevés és szép Juniperus is.

Itt a S. aria s.s., a S. danubialis és a S. torminalis mellett két új, egyelőre publikálatlan, aria agg.-hoz tartozó fajt mutatott. Az egyik egyedszáma közelíti az ezret, a másik jóval ritkább. Az első a Sorbus cuculifera nom. ined., deltoidos, felálló levél, erős ékváll, hosszúkás bogyókkal. A másik a S. thayaensis nom. ined., kerek levél ékvállal, kicsit hasonlít a morfológiája a S. graecára, bár ez utóbbi hiányzik a területről. M. elmondta, hogy van még Ausztriában is tisztázandó taxonómiai helyzetű populáció, de azzal még várnak. A területről korábban egy torminalis és aria közti átmemeti fajt is leírtak, a S. hardeggensist. Sikerült tisztázniuk, hogy ezek mind diploid és különböző egyedek, vagyis valójában primer hibridről van szó. (A primer hibrid Sorbuséknál a közvélekedéssel ellentétben igen ritka, M.o.-n különösen.) Két ilyen fácskát is megmutatott, az egyik tele volt bogyóval, igazán lenyűgözött. Elmondta, hogy Csehországban egyébként - csakúgy, mint M.o.-n - a S. aria s.s. kimondottan ritka, a nemzeti park az egyik legjobb élőhelye.

A parkhoz tartozik még az osztrák Hardegg vár és icipici városa is. Zárásként fölmentünk egy szépen kiépített kilátópontra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a völgyre és a városkára.

M. itt befejezte a gyűjtőútját. Éjszakára két lehetőség volt, vagy sátrazni, vagy valami szállást keresni. Mint kiderült, neki áramra volt szüksége a minták szárításához. Végül a majdnem három órai autóútra lévő Česke Budějovice mellett döntöttünk - azaz hozzá haza. M. és párja, A. nagyon-nagyon-nagyon-nagyon kedvesen megvendégeltek. Bár majdnem tizenegyre értünk oda, kocsmázással zártuk a napot, ill. azzal kezdtük a következőt. Bemutattak a helyi kocsmaközönségnek, akik szintén nagyon kedvesen fogadtak, és majdnem kettőig énekeltünk. Akkor a kocsmáros nagyon udvariasan elnézést kért mindenkitől, hogy másnap kivételesen korán kell kelnie...

(Még nincs vége.)

A vasárnap aztán lazábbra sikerült. Bevittük a múzeumba a gyűjtött anyagot, meg akarta mutatni a herbáriumot is, de teljes bosszúságára valamelyik munkatársa hazavitte magával a kulcsot, úgyhogy ez elmaradt. Sétáltunk utána egyet a városban. Szépen rendbe van hozva, régi házakkal, gótikus katedrálissal. Be is mentünk, bár mint kiderült, a kerengő közepén lévő gigantikus Ginkgo bilobát akarta elsősorban megmutatni. Nekem a mész alól előkerült középkori freskók is tetszettek. Megkérdeztem, hogy van-e, aki településflórával is foglalkozik. Azt válaszolta, hogy neki személyesen tulajdonképpen kéne, sőt, talán egyszer csinál is róla egy monográfiát. Amúgy erős az ipar errefelé, a sörgyártás mellett itt található a Kohi-noor is.

Maga a város a Třeboňi medencében fekszik, a Vltava (Moldva) és a Malše folyó találkozásánál - jó sok a víz. Azt magyarázta, hogy a medencébe zártsága miatt a jégkor óta alig tudtak a melegkedvelő növények bejutni, így a flóra viszonylag szegényes. Példaként a gyertyánt említette, ami teljesen hiányzik - sajnos, az aucuparia és a torminalis kivételével a Sorbus nemzetség is. Emlegetett viszont a közeli Šumavából egy Gentiana pannonicát - az micsoda?

Ebéd után átmentünk a közeli Zlata Koruna falucskába M. szüleihez, mert ott volt náluk éppen M. testvére, P. családostul - együtt járnak általában berkenyészni, nálunk is együtt voltak két éve. A falu jellegzetessége, hogy átfolyik rajta a Vltava, és ilyenkor annyi itt a vízitúrázó (vodák), mint a nyúl. Mindenütt csónakokat szállítanak, ill. kínálnak bérletre.

Végül átmentünk České Krumlovba - egy ültetett S. austriaca közelében parkoltunk -, ami egy csodálatos kis középkori városka, ami a Vltava kanyargós-sziklás kanyonja fölé épült. Kompakt, érintetlen, szépen rendbehozva, és a "vodák" csapatok mellett normál turistával is dugig. Az ékszerboltokban a cseh gránát mellett moldavit (vltavín) ékszereket is árultak. Ez egy feltételezések szerint meteoritikus eredetű, olívzöld, helyi kő. Nagyon szép.

Elmondta, hogy hivatásból kifolyólag föl kellett mérniük a városi sziklák flóráját is, így napokat lógtak rajta kötélen. A várakozással szemben semmi különleges növényt nem találtak, ellenben egy olyan élő csigafajt, amit azelőtt csak Dél-Csehországból, és csak fosszíliákból ismertek! Probléma a sziklákon az orgona terjedése, az itt veszélyeztetett Prunus fruticosát pl. ki is szorította a szikláról. A városban több, szép ismeretterjesztő tábla is állt a flóráról faunáról, ebben P. keze van benne, ő ugyanis a helyi természetvédelmi felügyelőségen dolgozik.

Elvittem nekik megmutatni az új magyar "bozótkönyvet". Tetszett nagyon, csak sajnálkoztunk, hogy csak magyarul íródott. Meg is állapítottuk, hogy csak kétnyelvűt szabadna készíteni. Elvittem az "orchidióta" könyvet is, le voltak nyűgözve a képektől - ebben legalább egy minimális német összefoglaló szerepel. Megmutatták a cseh Epipactisos színes füzetüket is - nagyon tetszett, oda is adták. Kicsit polemizáltunk az új orchidea rendszertanról, ők ezt még nem vették át. Persze megbeszéltük a Sorbusoknál várhat változásokat - Solorinától tudom, hogy a tervek szerint nem lesznek subgenusok, csak Sorbus, Aria, Torminalis, Cormus és Chamaemespilus genusok. Meglátjuk.

A kertjükben egy gyönyörű Rubus is nőtt. Mint kiderült, vizsgálat céljára hozták haza, de szépen terem, úgyhogy meghagyták.

Nagyobb mennyiségű sör beszerzése után indultam haza. Volt egy kis "ismétlés a tudás k. anyja", kb. 40 perc után telefonált rám, hogy nálam maradt a hátizsákja. Sebaj, most már ismerem az utat České Budějovice és České Velenice közt, mint a tenyerem.

Egy pótlás. A S. omissa élőhelyénél találtam egy gyönyörű, hibrida agg.-hoz tartozó Sorbust. Nem akartam addig föltenni, amíg meg nem kérdeztem M.-et róla. Azt mondta, hogy egyedüli példány, valószínűleg primer hibrid, de még nem tudni. Mindenesetre csodaszép.

(Én is most fotóztam Gentiana pannonicát a Steiner Alpokban, remélhetőleg jövő héten tudok készíteni majd egy beszámolót sok-sok képpel.)