#1

Mecsek Jakabhegyi tanösvény 2011.04.22

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 26.04.2011. 23:08
- Zázrivá | 39 Hozzászólás

Előre bocsátom, hogy medvehagyma lesre indultam.
Hét óra körül érkeztem Pécsre, és egyből Orfü felé indultam. Találtam is kedvemre való mennyiséget, aztán még sokkal-sokkal többet is. Pár kép után úgy döntöttem, hogy megnézem a Jakab hegyet.
Kővágószőlős felől indultam. Még elég korán volt egyedül sétálgattam. Piros jelzésen indultam, ami váltogatta az alakját. Végül a háromszögben állapodott meg. Már elhagytam a 2, 3, 4-es táblát, amikor egy elágazáshoz értem. A kék jelzés meredeken ment felfelé ezért a piroson maradtam. Majd pár km után visszafordultam, és a kéken mentem tovább. Ekkor szerencsére jöttek már szembe, és megerősítették, hogy jó felé megyek. A meredek emelkedőt egy még meredekebb sziklamászás követte, Megérte felmenni. Medvehagymából éppen virágzó szőnyeg volt a fák alatt.
A kolostor romja után kicsit még továbbsétáltam a Zsongorkő kilátóig. Lefelé menet már többen jöttek szembe. Ekkor már én tudtam útbaigazítást és lelkesítést adni.
Köszönöm Harkának az előzetes útbaigazítást.

Csatolt képek:

Javítva: 27.04.2011. 19:25 | Fel!

#2

RE: Mecsek Jakabhegyi tanösvény 2011.04.22

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 26.04.2011. 23:14
- Zázrivá | 39 Hozzászólás

A Zsongorkői kilátás lemaradt.

Csatolt képek:
Fel!


Látogatók
0 Fórumtag és 83 Vendég online

Fórum statisztikák
A fórumon 17314 topik és 72366 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 442 Felhasználó (01.03.2023. 23:09).