17
Július
2015

Botanikai kalandozások Skandináviában 11. - Botrychium matricariifolium (Retz.) A. Braun ex W.D.J. Koch

A holdruták sajátos megjelenésük és ritkaságuk miatt mindig különös érdeklődésre tartottak számot. Ezeknek a kis páfrányoknak a föld feletti része mindössze egyetlen levélből áll, mely egy azonos tagoltságú meddő és egy spórás levélrészre oszlik. Általában apró termetűek és nehezen észrevehetők, de egyes példányaik ugyanazon a populáción belül is nagyon eltérő méretűek lehetnek. Nem ritkán egymás közvetlen közelében nőnek alig pár centiméteres és arasznyinál is jóval nagyobb növények. Bár legtöbb fajuk nagy területen elterjedt, mégis többnyire kifejezetten ritkák. Megtalálásuk mindig különleges élmény.



A nemzetség legtöbb tagja Észak-Amerikában él, itt jelenleg kb. 30 fajt tartanak számon, az új fajok leírása azonban jelenleg is zajlik. Európában a közelmúltig hét, egymástól többnyire jól elkülöníthető faj előfordulása volt ismert, az utóbbi években azonban Izlandon több (részben még leíratlan) taxont fedeztek fel, mint például az észak-amerikai B. minganense vagy a B. simplex var. tenebrosum. Utóbbit 2014-ban Svédországban is megtalálták, bár a biztos azonosítása még várat magára. Úgy tűnik, a közeljövőben sok újdonság várható a területen, és az európai Botrychium fajok száma könnyen akár tíz fölé emelkedhet.



A Botrychium matricariifolium (ágas holdruta) 5-25 cm magasságú, a meddő levélrész kétszeresen szárnyasan tagolt, 2-7 pár elsőrendű szárnnyal. Svédországban jelenleg közel 50 lelőhelye ismert, többnyire az ország déli és középső részén. Meglehetősen különböző jellegű élőhelyeken képes felbukkanni, melyek egy része legeltetett, homokos talajú gyep, ahol általában más Botrychium fajokkal láthatjuk, egy másik jelentős részt pedig déli fekvésű, sziklás, törmelékes aljzatú lomberdők tesznek ki, ahol kevés a konkurrens faj.

A Botrychium görög eredetű szó, a spórás levélrész szőlőfürthöz való hasonlatosságára utal.



« Botanikai kalandozások Skandináviában 10. - Saxifraga osloënsis G. KnabenBotanikai kalandozások Skandináviában 12. - Utricularia minor L. »


További bejegyzések ebben a kategóriában Botanikai Fórum Blog
Több információ "Botanikai kalandozások Skandináviában 11. - Botrychium matricariifolium (Retz.) A. Braun ex W.D.J. Koch"
Hírcsatorna alkalmazások





Látogatók
0 Fórumtag és 77 Vendég online

Fórum statisztikák
A fórumon 17304 topik és 72338 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 442 Felhasználó (01.03.2023. 23:09).