#1

Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 10:14
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

A tegnapi remek időt kihasználva ez volt a program: Vérteskozmáról - kisebb-nagyobb kerülőkkel - átsétáltunk Várgesztesre a várhoz, majd vissza Vérteskozmára.

A túra kicsit rosszul indult, mert kiderült, hogy valami futóverseny (?) startpontja volt Vérteskozmán és elsőre kicsit sokkot kaptam, hogy mi ez a rengeteg ember itt az én "privát kirándulóhelyemen"... de aztán elrajtoltak a másik irányba és többet nem láttuk őket. Mire a túra végén visszaértünk Vérteskozmára, addigra már csak a mezőn árválkodó, bűzölgő tojj-tojj vécék emlékeztettek a programra. (Ezeket egyébként már a túra elején is kiszúrtuk és egy röpke benyitás olyan maradandó sokkot, majd pánikszerű menekülést okozott, hogy a nap hátralévő részére abszolút leállt mindannyiuk ezirányú belső működése... )

Szerencsére az erdőkben már viszonylag kevés emberrel találkoztunk, úh. zavartalanul lehetett bambulni, bámészkodni a - madarakat leszámítva - csendes, éledező erdőkben... a növények egyelőre még eléggé alszanak, csak a hóvirágok, meg a kisvirágú hunyorok pompáznak ill. szépen kelegetnek az egyéb tavasziak is (szellőrózsák, kontyvirágok, stb.) Néhány galambvirág és kankalin már virágzott is, de a "dömping" azért még későbbre várható. A kedvenc babérborijaim is éledeznek, bár egyelőre még nem virágoznak, csak próbálnak maguknak vizet szerezni, hogy ne kelljen ilyen szerencsétlenül lógatni a leveleiket (eléggé szívás a lomblevelű örökzöldeknek ez a száraz-napsütéses idő, főleg ilyenkor, amikor még nincs árnyék a fejük felett...)

A szárazság a gombáknak is betett, mindössze néhány kiszáradt, fánlakó apróságot (pl. ripacsgomba) láttunk... felmásztunk a várhoz is, ahol is megállapítottam, hogy a vár bizonyára eredetileg is fodorkából, mohákból és némi kőből épült, de sajnos a szárazság egyelőre ezeknek is eléggé betett, úh. nem igazán sikerült topmodell fodorkákat és mohákat fotózni...

Csatolt képek:

Javítva: 19.03.2012. 11:18 | Fel!

#2

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 21:44
- xanthomelas | 123 Hozzászólás

Szártalan kankalin a Vértesben???

Fel!

#3

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 22:41
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

Jó, hát az speciel a faluban ill. annak szélén virított! (De nagyon megörültem nekik, mert le akartam "ellenőrizni" rajtuk Harka múltkori szívatós feladványát, úh. lefotóztam őket is... és egyébként tényleg olyan az izéje, mint a feladványon! )


Javítva: 19.03.2012. 22:53 | Fel!

#4

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 22:47
- Papinho | 2.958 Hozzászólás

A tíz-egynéhány évvel ezelőtti Farkas könyv még nem jelzi, azóta viszont átterjedhetett a szomszédos Bakonyból. Az is lehet, hogy valaki áttelepítette, elvégre Pereszke elég népszerű helyeken járkált. Még a szomszéd utca (Gödöllő) gyepében is találtam P. vulgarist, nyilván azt is oda ültette valaki. Épp a minap néztem hogy még csak egy centisek a levelei, de lassan előbújnak.

Fel!

#5

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 22:48
- Papinho | 2.958 Hozzászólás

Időközben látom, hogy az odatelepítette valaki jött be.

Fel!

#6

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 22:59
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

Hát ez a fotón amolyan "direktbe telepített" volt... és mivel elég védett napos helyen volt, már javában pompázott! De szerintem azért nem kizárt, hogy már a falutól távolabb is össze lehet majd vele futni, (ha már jobban virágzik minden...) Aztán hogy honnan került oda és mért, azt csak ő tudja...

Fel!

#7

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 19.03.2012. 23:34
- xanthomelas | 123 Hozzászólás

Eredetileg Fejér megyeiként nagyon sérelmezem, hogy néhány növényünk elterjedése pár kilométerrel a megyehatár előtt áll meg. Ilyen például a kankalinon kívül a Daphne mezereum (Tésnél még megvannak) a Hepatica nobilis (Bakony és Somogy), a Helleborus odorus (Somogy), vagy délen a Trollius europaeus (Németkér). A kankalinból nemrég találtak pár tövet Mórnál, de nem tudják eldönteni természetes előfordulás-e. Alcsúton is van belőle rendesen.
Ezért csodálkoztam a képen, de már megoldódott.

Fel!

#8

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 23.03.2012. 10:23
- barkócza | 2.015 Hozzászólás

Én sem láttam még soha P. vulgarist arrafele, nekem is megakadt a szemem.

A H. odorussal az a helyzet, ha jól tudom. a Helleborusok vegyi háborút folytatnak egymás ellen, ezért egy területen csak egy Helleborus él. A D. mezereumra a Zöld Könyv vékony betűs (megerősítetlen) előfordulást ad meg, az északi Vértesben esetleg lehet - igaz, az nem Fejér megye.


Javítva: 23.03.2012. 14:21 | Fel!

#9

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 23.03.2012. 11:27
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

Hm, vegyi háborút? Megdőlt a régi földrajzi vikarizmus elmélet és helyette földrajzi vegyifegyver elmélet lett?
(Pedig a hunyorok azért szerintem elég békés jószágok... kertben legalábbis gond nélkül barátkoznak egymással a különböző fajok...)

Fel!

#10

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 23.03.2012. 14:23
- barkócza | 2.015 Hozzászólás

Látod, én ezt nem is tudom hol hallottam, lehet, hogy marhaság. Örömmel hallom, hogy Kozma a kedvenc kirándulóhelyed, remélem, jössz még berkenyézni is.

Fel!

#11

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 23.03.2012. 15:09
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

Megyek! Sőt, majd rendezünk fórumos berkenyészést is! Kozma egyébként azért tetszik, mert
1. szuper jó helyen van...
2. szépek a házak és nincsenek benne mindenféle műanyag-tákolmányok, meg teszkó és hasonlók...
3. ideális falu a hozzám hasonló antiszociális hajlamúaknak (mert tök olyan mintha falu lenne, csak épp nincsenek benne emberek... )

Fel!

#12

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 23.03.2012. 15:17
- barkócza | 2.015 Hozzászólás

Aja, úgy látszik, én még antiszociálisabb vagyok, mert még Kozmára se szoktam bemenni...

Fel!

#13

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 25.03.2012. 22:14
- Zázrivá | 39 Hozzászólás

Vasárnap én is éppen ott jártam.
Van ott egy keltikés rész, ahová visszajárok fotózni. Az úttól távol van, nem szokott odatévedni senki.
Ott szoktam bemenni az erdőbe, ahol a futók voltak.
A keltikék még nem nagyon jöttek ki, viszont a gyerekeknek éppen oda csináltak egy pályát.
Meredek a terület, így taposták rendesen, mire felmásztak a fák között meg vissza.

Láttam még az árokban havat és hóvirágot is hunyorral.

Fel!

#14

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 01.04.2012. 10:00
- lepenyhal | 2.480 Hozzászólás

Tegnap én is Vérteskozmán voltam. Erős, hideg szél fújt, elgémberedett kezekkel csak néhány tűrhető fotó sikeredett a hajlongó növényekről. Kár érte, mert az aljnövényzet igen gazdag. Az odvas mellett megtaláltuk a két ritkább keltikét, a törpe és a bókoló keltikét is, volt sok kisvirágú hunyor (köztük egy dupla csészekörű példány), apró és sárga tyúktaréj, pézsmaboglár, babérboroszlán, galambvirág, bogláros szellőrózsa, erdei kutyatej, sziklásabb, szárazabb részeken tavaszi kankalin, szarvacskás pitypang, fürtös gyöngyike, színeváltó és farkaskutyatej, apró nőszirom, közönséges dercevirág, tavaszi hérics... tehát lett volna mire kattintgatni. Talán vissza is megyek egy szép napos hétvégén.

Csatolt képek:
Fel!

#15

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 01.04.2012. 10:10
- Lila Pereszke | 18.389 Hozzászólás

Ó, látom szépen feléledtek már a növények!

P.S.: lassan lehet kinevezzük Vérteskozmát fórumos zarándokhelynek is...


Javítva: 01.04.2012. 10:20 | Fel!

#16

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 02.04.2012. 15:17
- barkócza | 2.015 Hozzászólás

Hét közben egy délutánra fölajánlom az autómat...

Fel!

#17

RE: Vérteskozma - Várgesztes

- Magyarországi kirándulások, túrabeszámolók 02.04.2012. 17:19
- novalusz | 497 Hozzászólás

Én pedig egy szép napos hétvégén!

Fel!


Látogatók
0 Fórumtag és 3 Vendég online

Fórum statisztikák
A fórumon 17396 topik és 72854 hozzászólás van.
Rekord látogatottság: 442 Felhasználó (01.03.2023. 23:09).