Köszönöm!
Erről inkább gondoltam, hogy a P. canum, mint a másikról. A másikról sem gondoltam, hogy a P. laciniatum lenne, mert amit olvastam pl. a virágáról, az nem stimmelt. Ha nem egyszerre fényképezem a két növényt, akkor simán arról is azt gondoltam volna, hogy P. canum. Csak így egymás mellett annyira nem voltak egyformák, főleg a levelek színe és tartása miatt, hogy ez zavarba hozott. Nem gondoltam, hogy megfér egy fajon belül, hogy az egyik egyed levele tiszta zöld és puhának látszik, a másik meg szinte teljesen szürke és merevtartású.