Július elején egy régóta dédelgetett tervet sikerült megvalósítanunk Papinho fórumtárssal, egy 9 napos dél-norvégiai sátorozós túra formájában. Mivel az adatokat már régóta gyűjtögettem, és számtalan estét töltöttem a szóba jövő fajok számbavételével, a lelőhelyek felkutatásával az interneten, majd a túra optimális útvonalának megtervezésével, az alapos felkészülés meghozta az eredményét, és rengeteg érdekes fajt sikerült megtalálni, valamint néhány egészen unikális ritkaságot is. Természetesen csak egy kis ízelítőt tudunk mutatni a látottakból, sok képpel illusztrálva, a teljesség igénye nélkül.

Az első napon korán indultunk, mivel a lakhelyemtől, Trollhättantől a Skandináv-hegyvidék legmagasabb csúcsaival büszkélkedő Jotunheimen-hegység 8-10 órányi autózásra fekszik. Így csak néhány rövidebb megállót tudtunk tenni az erdős, még kevésbé hegyvidékes tájon. Itt főleg Dél-Svédországból ismerős fajokkal találkoztunk, de lassan feltűntek az első újdonságok is, például a hazai farkasölő sisakvirágtól többnyire csak alfaji szinten elkülönített, kék virágú Aconitum lycoctonum subsp. septentrionale, vagy a sokfelé dísznövényként ültetett Polemonium caeruleum.

Késő délután volt, mire megpillantottuk a havas hegycsúcsokat, a hőmérő higanyszála látványos zuhanórepülést produkált, majd azt vettük észre, hogy mocsaras, hófoltokkal tarkított, szúnyogoktól hemzsegő, tundraszerű hegyvidéken járunk. Mindenfelé Betula nana és különféle, általunk ismeretlen füzek bokrai uralták a tájat. Készítettünk pár képet néhány érdekesebb fajról, például a Pedicularis lapponicáról, miközben jelentős vérveszteséget szenvedtünk, majd visszavonulót fújtunk, és sátorhely után néztünk.


1. Az utak mentén sokfelé gyakori volt a hatalmas termetű Aconitum lycoctonum subsp. septentrionale...
2 ... és az őshonos, de kertekből is kivaduló kék csatatvirág (Polemonium caeruleum).
3. A Dactylorhiza fuchsii, utunk első orchideája errefelé jóval ritkább, mint közeli rokona, a sok helyen közönséges Dactylorhiza maculata.
4. A távolban feltűnnek a Jotunheimen havas csúcsai.
5. A Carex pauciflora a tőzegmohás dagadólápok jellemző faja.
6. Az első Betula nanának nagyon örültünk, az ezrediknek már valamivel kevésbé.
7. A Salix lapponum gyakran állományalkotó faj a skandináv hegyekben.
8. Később is sokfelé találkoztunk a Pedicularis lapponicával.
9. A mohákkal való babrálásra nem volt időnk, de ha már felismertem ezt a Paludella squarrosa nevű, igen jellegzetes apróságot, akkor le is fotóztam.
10. Az első sátorhely a norvég hegyekben.

A második nap reggelén, immáron szúnyogok nélkül, körülnéztünk a sátorhelyen, megcsodáltuk a szomszédos sátrazót, aki megmosakodott a néhány fokos patakban (mi ettől eltekintettünk), majd körbenéztünk egy kicsit botanikailag a sátor környékén. Azaz főleg én, mert Papinho volt a étkezés- és szállásfelelős, míg én a kiszemelt növények megtalálásáért feleltem, fejvesztés terhe mellett.

A napi program erősen indult, az egyik helyi “csúcsragadozó”, a Botrychium simplex megtalálásával, amire nagyon fájt a fogunk, lévén Európa legnagyobb ritkaságai közé tartozik, és a nemzetségre jellemző kiszámíthatatlanságával, néhány milliméteres termetével, sárgászöld színével nem tartozik a könnyű esetek közé. A környék egyik turisták által leglátogatottabb helye a Gjende-tó és a Besseggen-hegy, amik gyönyörűek, de mi mégis inkább egy florisztikailag érdekesebb, kisebb hegyet kerestünk fel. Rengeteg érdekesség fogadott minket, többek között a Tofieldia pusilla, Astragalus frigidus, Carex microglochin, Carex capillaris, Pyrola norvegica, Sedum villosum, néhány tő Silene wahlbergella, majd feljebb a hegytetőn Ranunculus pygmaeus, Cassiope hypnoides, és végül egy-két épphogy nyílni kezdett Pseudorchis straminea.


1. Látványos sárgai virágaival az Astragalus frigidus a feltűnőbb növények közé tartozik.
2. A Carex microglochn jellegzetessége a tömlőből kinyúló, tüskeszerű képlet.
3. A Sedum villosum errefelé ritkaság, az Alpokban valamivel gyakoribb.
4. A Silene wahlbergella nagy, (látszólag) sziromtalan virágaival túránk egyik kiemelkedő faja volt, mindössze egy helyen láttuk néhány példányát.
5. A Tofieldia pusilla gyakori a hegyvidéken.
6. A látványosabb sások közé tartozik a Carex atrofusca.
7. Nedvesebb helyeken sokszor tömeges volt a Pedicularis oederi.
8. A kilátásra többnyire nem volt sok panasz.
9. Apró, mohaszerű hangaféle a Cassiope hypnoides.
10. A Ranunculus pygmaeus szintén nem tartozik az óriások közé.
11. Épphogy elcsíptünk egy-két virágzásnak indult Pseudorchis stramineát.
12. Vízszivárgásos helyen nőtt a Carex capillaris...
13. ... és a gyufaszál méretű Equisetum scirpoides.

A harmadik napra több kisebb megállót terveztünk. Felkerestünk egy eldugottabb lápot, ahol a fő cél egy igen apró, nehezen észrevehető növényke (igen, ezek a kedvenceim), a Pinguicula villosa került lencsevégre, mely kizárólag dagadólápokban, Sphagnum fuscum zsombékjain fordul elő. Több botrychiumos helyet is felkerestünk, a legjobbaknak az erdei utak mentén lévő, korábban falerakodóhelynek használt tisztások bizonyultak. Az egyik ilyen helyen négy fajuk is előkerült, a B. boreale, B. lanceolatum, B. lunaria, valamint a B. multifidum még spórás hajtás nélküli levelei.

Egy hegyi patak mentén megnéztünk egy igen ritka páfrányt, a Diplazium sibiricumot, majd a túra egyik fénypontja következett. Begázoltunk egy homokos, köves zátonyra egy nagyobb folyóban, ahol Myricaria germanicák százai vártak bennünket. Innen nemigen akaródzott továbbmennünk (másnap visszafelé is beugrottunk egy kis időre), de végül csak tovább indultunk az 1400 méteren fekvő szállásunkhoz. Ez errefelé már elég magasnak számít, mindenütt hófoltok borították a környező hegyeket, magasabbrendű növény alig volt, és rövid sapkás-sálas séta után megérdemelt zuhanyunk és ágyunk felé vettük az irányt.


1. Gyakori, nagyobb telepeket is alkotó pillangós az Astragalus alpinus.
2. A holdruták közül előkerült a rendkívül ritka Botrychium simplex, ...
3. ... a szórványos előfordulású Botrychium boreale,...
4. ... és a hozzás hasonló, de jóval ritkább Botrychium lanceolatum.
5. A Carex capitata egyetlen füzérkével rendelkezik.
6. Sphagnum fuscum zsombékjaiban eldugva éldegél a Pinguicula villosa.
7. Mindenütt gyors folyású, kristálytiszta vízű hegyi patakok kísérték utunkat.
8. Boreális erdők ritka páfránya a Diplazium sibiricum.
9-10. A csermelyciprussal (Myricaria germanica) borított zátony volt a kirándulás egyik fénypontja.
11. Skandináviában 1400 méteren már meglehetősen zord viszonyokra kell számítani, júliusban is.

A negyedik napot a Jotunhemein nyugati oldalán elterülő völgyben kezdtük. Megkerestük a Primula scandinavicát, valamint egy Braya linearis nevű, ritka arktikus-alpin növényt, aminek alig pár lelőhelye van Dél-Norvégiában. Mellékesen belefutottunk néhány szépen virágzó Saxifraga adscendensbe, aminek nagyon megörültünk, mivel még egyikünk sem látta itthon virágozni. Ezután útnak indultunk északnak, a Dovre hegyláncai felé.

Útközben, egy hegyi utacskán kanyargózva, a semmi közepének tűnő helyen megálltunk egy sziklafalnál, ahol némi sziklamászást követően Lappula deflexa, Saxifraga cotyledon és Woodsia alpina lett a zsákmány. Rendkívül elégedetten haladtunk tovább, kisebb megállót téve a Primula stricta, majd a Trichophorum pumilum miatt. Utóbbi szintén egy igen ritka és nehezen megtalálható növény, a szívembe is zártam rögtön, miután öt perc után rajta toporogva - és konstatálva, hogy itt márpedig ilyen nincs - mégis észrevettük. A dovrei hegyek lábánál sátorozva, az este tíz órai fényeknél a bokrok között ugrándozó kékbegyek fotózásával ért véget a nap.


1. Bizony szép hely ez - abban a pár hétben, amikor jó idő van.
2. A Skandináv-hegység endemikus kankalinja a Primula scandinavica.
3. A számos látott kőtörőfű-faj egyike a Saxifraga cespitosa.
4. Nagy öröm volt egy otthoni ritkaságot, a hegyi kőtörőfüvet (Saxifraga adscendens), itt látni.
5. Igazi arktikus-alpin ritkaság a Braya linearis.
6. Vajon mitől ilyen kékek a hegyi patakok?
7. Sokadszori nekifutásra lett meg a déli fekvésű sziklaerdők nem túl gyakori lakója, a Lappula deflexa.
8. A Saxifraga cotyledon az egyik legdekoratívabb kőtörőfű.
9. Nem várt találkozás volt a havasi szirtipáfrány (Woodsia alpina) felfedezése egy sziklafalon.
10. Nyúlánk, kevés virágú kankalin a Primula stricta.
11. A lilliputi termetű Trichophorum pumilum Európában diszjunkt elterjedésű, igen ritka növény.

Dovre hegyvidéke messze földön híres flórájáról, valamint a pézsmatulkokról, melyek fotózását, agresszív természetük révén, egészségügyi okok miatt elhalasztottuk. Botanikailag a leghíresebb hegye a Syndre Knutshøa, lábánál a skandináv hegyvidékek flóráját bemutató, színvonalas arborétummal. Szegény útitársamat majdnem a földről kellett összekaparni, amikor meglátta a Botrychium boreale feliratú tábla előtt nyúztozkodni a megnevezett növénykét. A hegy híre miatt magasak voltak az elvárásaink, törvényszerűen csalódtunk is benne. A keresett fajok nemigen lettek meg, ráadásul a napsütés ellenére csontig hatoló, erős, jéghideg szél fújt. Felmásztunk a tetejéig, majd azonnal hátraarcot fordítva menekültünk lefelé. Kár azért a Campanula unifloráért, kénytelenek leszünk egyszer még visszamenni miatta! Még aznap továbbálltunk az északnyugatra fekvő Sølendet természetvédelmi terület felé.


1. Kies skandináv hegyvidéki táj.
2. Nem rettent meg a fotózástól a kékbegy skandináv alfaja, melynek torkán a hazai alfajtól eltérően fehér folt helyett vörös van.
3. Az északi hegyekben a daravirágok számos faja él, melyek elkülönítése nehéz, termés nélkül nem is mindig lehetséges. Ez itt a Draba alpina.
4. Az Erigeron uniflorus eléggé fejnehéz növény.
5. Az egyik legmagasabbra hatoló virágos növény a Ranunculus glacialis.
6. Ettől a kupactól már nem volt feljebb, szerencsére.
7. Már nincs is olyan messze a völgy alja...
8. A Minuartia biflora a hegységben előforduló, apró termetű szegfűfélék egyike.

A Sølendet egy nagy kiterjedésű, láprétekkel borított domboldal, messze földön (de legalábbis Skandináviában) híres orchidea-eldorádó. Legnagyobb nevezetessége a Gymnadenia (avagy Nigritella) nigra, amire roppantul vigyáznak. Szerencsére épp elcsíptuk a virágzás kezdetét. Belebotlottunk valami természetvédelmi szakemberfélébe, aki némi homlokráncolás után mutatott pár példányt (amit már előtte amúgyis megtaláltunk), és felvilágosított, hogy errefelé rendkívül hideg és csapadékos volt a tavasz - más szavakkal május végéig tartott a tél. A terület másig nevezetessége a láprét-komplexumokat mindenhol bíbor foltokkal pettyező Dactylorhiza-seregek. Hatalmas egyedszámmal él itt többek között a D. lapponica és a D. cruenta, természetesen a hibridek és átmeneti alakok végtelen sorával.

Miután bekóboroltuk ezt a fantasztikus helyet, megálltunk a közeli Aursunden tó partján, a sajnos még nem virágzó Aster sibiricus megtekintésére. Ez a növény Skandináviában kizárólag itt fordul elő, és a tó vízszintjének szabályozását követően csaknem kipusztult. Mindössze négy példánya maradt, melyeket egy helyi lakos vett a védelmébe. Jelenleg az ő leánya gondozza őket, pár négyzetméteren a tó partján, számuk lassan gyarapodik. A hölgy a látogatásunkkor is a növényeket gyomlálgatta, és szívesen beszélgetett velünk egy keveset, már amennyire sikerült megértenünk egymást valamiféle angol-norvég-svéd keveréknyelven.


1-2. Norvégia egyik féltett növényritkasága a Gymnadenia nigra.
3. Északon elég jól elkülönül rokonaitól a Dactylorhiza cruenta.
4-6. A lápréteken hatalmas egyedszámmal virított a Dactylorhiza lapponica.
7. Sokféle élőhelyen találkoztunk a korallgyökérrel (Corallorhiza trifida).
8. A nedvesebb erdők alján rövidebb keresés után többnyire előkerült a Listera cordata.
9. Csendélet vidraeleczkével és iszapzsúrlóval (Menyanthes trifoliata és Equisetum fluviatile).
10. A korpafüvek alpesi képviselője a Diphasiastrum alpinum.
11. Az Aster sibiricus kövek közé szorított utolsó túlélői.

A hetedik napon jó szokásunkhoz híven nem pihentünk meg, inkább lehajtottunk tengerpartra, a sok hófödte hegycsúcs után némi tengert és fjordvidéket látni. Délután, a szemerkélő esőben értünk Runde szigetére. Miután beláttuk, hogy a távolságok miatt az eredeti Bergen-Stavanger útiránynak nem sok realitása maradt, gondoltuk felkeressük ezt a híres madaras szigetet, változatosság gyanánt. Az eső és a szürkeség elűzte a turistákat erről az amúgy madarász berkekben nagyon híres helyről, úgyhogy nyugalomban gyönyörködhettünk a számunkra egzotikus madárvilágban. A nyaktörő szirtek oldalában szulák seregei fészkeltek, a tengeren lundák és sirályok repkedtek. Láttunk hollót, réti sast és a sarkvidéki tájakat kedvelő szkuát, avagy nagy halfarkast, aminek ez sziget a legdélebbi európai fészkelőhelye.


1. Utunk a Trollstigen szerpentinjén át vezetett a fjordokkal szabdalt partvidékre.
2. Runde szigetén elég zord idő volt, de ez nem tartott vissza minket egy kis madárleső túrától.
3. Ez a meredek sziklafal egy szulakolóniának adott otthont.
4-5. A hely legnépszerűbb lakói a lundák.
6. Kevésbé közkedvelt a mindennapi betevő halát más madarak zaklatásával kereső nagy halfarkas.
7. Éjszaka a tengerparton.

A nyolcadik napon magunk mögött hagytuk a tollas-csőrös népséget, és ismét csak azzal voltunk hajlandóak szóba állni, aki tudott fotoszintetizálni. Dél-Norvégia partvidéke a rendkívül csapadékos időjárás miatt számos óceáni éghajlatot kedvelő, a Skandináv-félszigeten kizárólag itt előforduló növénynek ad otthont. Ezek közé tartozik a ritka, apró termetű, mohaszerű páfrányféle, a Hymenophyllum wilsonii, valamint olyan fajok, mint a Vicia orobus, Conopodium majus, vagy a gyönyörű, mélybíbor színű Dactylorhiza purpurella.

Az árnyékot adó fák hiányában is mindenütt nedvességtől csöpögő, hatalmas páfrányok terpeszkedtek. A nagy területeket borító csarab között gyakran láttuk a savanyú talajt kedvelő Dactylorhiza maculatát. Délután aztán hazafelé indultunk, mert Trollhättantól elég messzire keveredtünk. Pár rövid megálló után, immár az éjszakában, 3-4 fokban ereszkedtünk le a hegyekből a Geiranger-fjord partjára, ahol a terep adottságai és a minden helyet elfoglaló turistahadak miatt egy talpalatnyi sátorhelyet sem találtunk, így még fel kellett másznunk egy szomszédos hegyre néhány négyzetméternyi vízszintes talajt keresni.

Az utolsó nap reggelén megnéztük a Geiranger-fjordot, épp időben, mielőtt mindent elárasztottak a turistaseregek, majd elindultunk hazafelé. Hirtelen ötlettől vezérelve - kéznél volt egy útbaeső lelőhely adata - ránéztünk a Clematis alpina subsp. sibirica egyik élőhelyére Lillehammer felett. Nagyon szép szurdokvölgy volt, de a növény nem lett meg. Hiába, kénytelenek leszünk visszamenni érte...


1. Sokat elmond a klímáról, hogy a bordapáfrány (Blechnum spicant) mindenfelé előfordul a fátlan vidéken.
2. Tipikus tengerparti vidék heggyel és homokos stranddal.
3-4. A Dactylorhiza purpurella igazi hazája a Brit-szigetek.
5. Útitársam szerint az ernyős disznódió (Conopodium majus) nem tartozott a kirándulás fénypontjai közé.
6. A Vicia orobus is atlanti elterjedésű faj.
7. A Hymenophyllum wilsonii-t nagyon szerettük volna látni, így hát nem is adta meg magát néhány órás keresgélésnél előbb.
8. Amennyire ez 3-4 méterről meghatározható, a képen a mi vízitökünk testvére, a ritka Nuphar pumila van.
9. A nap utolsó fogása a virágait lassan becsukó berki lizinka (Lysimachia nemorum) volt.
10. A Cryptogramma crispa nevű páfrányt egy sziklarepedésben fedeztük fel a hazaindulás reggelén.
11. A Geiranger-fjorddal búcsút vettünk Norvégiától.

rettenetes lehetett .... sátrazni a havas tundrákon, őszinte részvétem

aki ilyenekre ráér, az nekem ne is panaszkodjon :)

Papinho nevében is köszönöm a gratulációt és a részvétnyilvánítást is.

Ami a ráérést illeti, valóban azzal kellett volna kezdenem, hogy köszönöm a kedves családomnak, amiért elengedtek erre fantasztikusan rettenetes útra! Minden bizonnyal belátták, hogy ha nem mozdulok ki sehová, akkor az hosszú távon a pszichés egészségem jelentős megromlásához vezet, magyarul megzakkanok. Ez pedig senkinek sem lenne jó. :)

A nyugalom súlyos megzavarására alkalmas poszt.